Bűncselekmény áldozatává vált és segítségre van szüksége? Mutatjuk, kihez fordulhat

2021. szeptember 21. - 13:38 | Belföld

A belügyminisztérium bűnmegelőző részlege 2018 óta valósítja meg a „Szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása a bűncselekmények áldozatai számára, és kapcsolattartási pontok létrehozása az áldozatok számára” nevű projektet. A nagyszombati kapcsolattartási pont (Informačná kancelária pre obete trestných činov Trnava – IK TT) 2018 novemberében kezdte el tevékenységét, azóta pedig napi szinten nyújt szolgáltatást a bűn- és erőszakos cselekmények áldozatainak, szemtanúinak.

Azzal, hogy minden megyében sikerült kialakítani a bűncselekmények áldozatai számára létrehozott információs irodát, sikerült elérhetőbbé és szakszerűbbé tenni a szolgáltatásokat a veszélyeztettek számára. A bennük rejlő lehetőség kihasználásával jelentősen felgyorsult és egyszerűbbé vált a segítségnyújtás olyan személyek számára, akik rabló- vagy fizikai támadás, otthoni erőszak, veszélyes fenyegetőzés, csalás, lopás, baleset okozta testi sértés, illetve más bűncselekmény áldozatává váltak.

Az IK TT-t leggyakrabban csalás, otthoni erőszak, illetve család- vagy polgárjogi vita áldozatai keresik fel. A bűncselekmények áldozatai gyakran tehetetlennek, kevésbé értékesnek érzik magukat és nem tudják kontrollálni az életüket. Az IK TT célja, hogy azonosítsa az áldozatok individuális szükségleteit, kellő támogatást és szükséges információkat nyújtson nekik, valamint továbbítsa őket a segítségnyújtó szervezeteknek.

Ilyen például az OZ POMOC OBETIAM NÁSILIA nevű polgári társulás is, amely fő célja, hogy segítséget nyújtson a bűncselekmények áldozatainak, ugyanis olyan személyekről van szó, akik akaratlanul kerülnek ilyen helyzetbe, az eljárás pedig további stresszel jár számukra. „Az, aki bűncselekmény áldozatává vált, segítség nélkül még veszélyeztetettebb. Nem akar beszélni a történtekről, ezért sokkal jobban szüksége van segítségre, mint gondolná, ugyanis nem tudja, mi vár rá, mik a jogai, mit kell kérvényeznie. Tanácsra és kvalifikált segítségre van szüksége” – mondta Iveta Schusterová, a polgári társulás igazgatója.

Amennyiben segítségre vagy eligazításra van szüksége, keresse fel a Bűnügyi Áldozatok Nagyszombati Információs Irodájának (Informačná kancelária pre obete trestných činov Trnava) munkatársait személyesen (Kollárova 8, Nagyszombat – A pavilon, 9-es számú iroda), a 033/5564709-es telefonszámon, a pomocobetiam@minv.sk e-mail címen, vagy a https://prevenciakriminality.sk weboldal jobb alsó sarkában lévő online tanácsadót, amely díjmentesen és diszkréten nyújt alaptájékoztatást, eligazítást és szakértői segítséget.


-para-