Bundesliga - Akár vasárnap bajnok lehet a Bayern

2018. március 15. - 10:26 | Sport

A Bayern München labdarúgócsapata akár már vasárnap bebiztosíthatja sorozatban hatodik, összességében pedig 28. bajnoki címét a Bundesliga 27. fordulójában, igaz, ehhez az üldöző Schalke 04 pontvesztésére is szüksége lenne.

A második helyen álló gelsenkircheni alakulat viszont sorozatban aratott négy győzelem után szombaton a bennmaradásért küzdő Wolfsburg vendége lesz, így - ha a papírforma érvényesül - másnap Lipcsében még nem az első hely bebiztosításáért lépnek pályára a Bajnokok Ligájában negyeddöntős bajorok. A két csapat között jelenleg húsz pont a különbség, s ennek 22-re kellene nőnie ahhoz, hogy behozhatatlan legyen a Bayern előnye.

A címvédő gárda mindesetre elképesztő formában van, ugyanis legutóbb november 25-én kapott ki a Borussia Mönchengladbach vendégeként, azóta húsz tétmérkőzésen 19 győzelmet aratott egyetlen döntetlen mellett, így Gulácsi Péterre, az RB Leipzig kapusára nehéz 90 perc vár.

A további magyar érdekeltségű csapatok közül a Szalai Ádámot foglalkoztató és a nemzetközi kupaszereplésért küzdő Hoffenheim a Mönchengladbach vendége lesz, míg a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC rossz sorozatát szeretné megtörni a bennmaradásért harcoló Hamburger SV vendégeként, ugyanis legutóbbi négy bajnokiján nyeretlen maradt, ráadásul gólt sem szerzett.

Bundesliga, 27. forduló:

péntek: Freiburg-VfB Stuttgart 20.30

szombat:

Augsburg-Werder Bremen 15:30
Eintracht Frankfurt-Mainz 15:30
Hamburger SV-Hertha BSC 15:30
Borussia Mönchengladbach-Hoffenheim 15.30
VfL Wolfsburg-Schalke 04 18.30

vasárnap:

Borussia Dortmund-Hannover 96 13.30
1. FC Köln-Bayer Leverkusen 15.30
RB Leipzig-Bayern München 18.00

Az állás:

1. Bayern München 26 65-18 66 pont
2. Schalke 04 26 40-30 46
3. Dortmund 26 53-33 45
4. Leverkusen 26 47-33 44
5. Frankfurt 26 35-30 42
6. Leipzig 26 38-34 40
7. Hoffenheim 26 43-38 38
8. Augsburg 26 36-33 35
9. Mönchengladbach 26 33-39 35
10. Stuttgart 26 23-29 34
11. Hertha BSC 26 30-31 32
12. Hannover 26 33-38 32
13. Bremen 26 27-31 30
14. Freiburg 26 25-42 30
15. Wolfsburg 26 28-36 25
16. Mainz 05 26 29-43 25
17. Hamburg 26 18-41 18
18. Köln 26 25-49 17

(MTI)

Címkék: Bundesliga