Bundesliga - Szalaiék a BL-ben, Gulácsiék az EL-ben indulhatnak, kiesett a HSV

2018. május 13. - 08:58 | Sport

Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim a Bajnokok Ligája főtábláján, míg Gulácsi Péter együttese, a RB Leipzig az Európa Ligában indulhat a következő szezonban, miután mindkét csapat nyert a német labdarúgó-bajnokság szombati, utolsó fordulójában. A Hamburger SV - története során először - búcsúzik az élvonaltól.

A Hoffenheimben Szalai kezdőként kapott lehetőséget, s a 63. percben az ő góljával szerezte meg másodszor is a vezetést együttese. A Hoffenheim - mely sikerével megelőzte a Dortmundot és bronzérmes helyen zárt - tavaly a BL selejtezőjében próbálkozhatott, ott azonban alulmaradt a Liverpoollal szemben. Szalaiék a sorozat átalakítását követően szeptembertől a főtáblán kezdhetnek. A magyar csatár öt találattal zárta az idényt.

Gulácsi Péter is a kezdőcsapat tagja volt a Dárdai Pál irányította Hertha BSC elleni idegenbeli találkozón. A lipcseiek mindkét félidőt 3-1-re nyerték, ezzel megtartották hatodik, Európa Liga-selejtezős indulást jelentő helyüket. A Hertha súlyos vereségét követően a 10. helyen zárta az idényt.

Története során először búcsúzott a Bundesliga első osztályától a Hamburg: a kikötővárosiak úgy nyertek 2-1-re a Mönchengladbach elleni mérkőzésen, hogy a meccs a 92. percben szurkolói rendbontás miatt rövid időre félbeszakadt. Mivel a Wolfsburg is nyert hazai pályán a Köln ellen, a VfL szerezte meg az osztályozós helyet.

A bajnok Bayern München számára keserűen zárult az idény: Jupp Heynckes utolsó bajnokiján a kupadöntős bajor sztárcsapat saját közönsége előtt kapott ki 4-1-re a Stuttgarttól.

Bundesliga, 34. forduló:
Bayern München-VfB Stuttgart 1-4 (1-2)
Freiburg-Augsburg 2-0 (0-0)
Hamburger SV-Borussia Mönchengladbach 2-1 (1-1)
Hertha BSC-RB Leipzig 2-6 (1-3)
Hoffenheim-Borussia Dortmund 3-1 (1-0)
Bayer Leverkusen-Hannover 96 3-2 (2-0)
Mainz-Werder Bremen 1-2 (1-1)
Schalke 04-Eintracht Frankfurt 1-0 (1-0)
VfL Wolfsburg-1. FC Köln 4-1 (1-1)

A tabella:
1. Bayern München 34 92-28 84 pont - bajnok, BL-főtáblás
2. Schalke 04 34 53-37 63 - BL-főtáblás
3. 1899 Hoffenheim 34 66-48 55 - BL-főtáblás
4. Borussia Dortmund 34 64-47 55 - BL-főtáblás
5. Bayer Leverkusen 34 58-44 55 - EL-főtáblás
6. RB Leipzig 34 57-53 53 - EL-selejtezős
7. VfB Stuttgart 34 36-36 51
8. Eintracht Frankfurt 34 45-45 49
9. Bor. Mönchengladbach 34 47-52 47
10. Hertha BSC 34 43-46 43
11. Werder Bremen 34 37-40 42
12. Augsburg 34 43-46 41
13. Hannover 34 44-54 39
14. FSV Mainz 05 34 38-52 36
15. SC Freiburg 34 32-56 33
16. VfL Wolfsburg 34 36-48 33 - osztályozó
17. Hamburger SV 34 29-53 31 - kiesett
18. 1. FC Köln 34 35-70 22 - kiesett

MTI/para