Bűnösnek találták az apát, akinek kislánya meghalt a felforrósodott kocsiban

2016. november 4. - 13:57 | Régió

Bűnösnek találták Nyitrán első fokon Jozef K.-t aki tavaly nyáron a nagy forróságban a kocsijában felejtette a kétéves kislányát, és bement dolgozni.

Bűnösnek találták az apát, akinek kislánya meghalt a felforrósodott kocsiban
Jozef K. és felesége (Fotó: TASR)

A kislányt a bölcsődébe kellett volna elvinnie, de megfeledkezett róla, ehelyett elment a munkahelyére, és elfelejtette, hogy lánya ott ül a hátsó ülésen. Jó pár órával később találták meg, de ekkor már nem tudtak segíteni a kis Kristínkán, mert felforrósodott a teste, és az agy központi idegrendszere felmondta a szolgálatot.

A bíróság pénteken kimondta, hogy a férfi bűnös gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában, ezért pedig két év börtönbüntetésre ítélte, amit két éves próbaidőre felfüggesztett.

Az ítélet nem jogerős, mert Jozef K. fellebbezett a bűnössé nyilvánítása miatt. Az ügyben a Nyitrai Kerületi Bíróság hozhatja meg a végleges döntést.

A kislány még csak pár hete látogatta a bölcsődét, ahova legtöbbször édesanyja vitte - a végzetes napon azonban ez máshogy történt. A férfi elmondása szerint a kislány csendben ült a hátsó ülésen, neki pedig megszólalt a telefonja, és a bölcsőde helyett munkahelyére ment. Cégében akkoriban nehéz időszakot éltek meg. Meggyőződése volt, hogy a kislány a bölcsődében van, egészen addig, amíg délután fél háromkor felhívta őt a felesége, és megkérdezte, hol a gyerek - mivel a bölcsiben nem találta. Az apa azonnal kirohant a parkolóba, de kislánya ekkor már halott volt.

(TASR/para)