Büntetendővé nyilváníthatják az uniós zászló meggyalázását Németországban

A nemzeti jelképek megsértésével egyenlő, büntetendő cselekménnyé nyilváníthatják Németországban az Európai Unió (EU) zászlajának nyilvános meggyalázását egy pénteken ismertetett jogszabálytervezet szerint.

A Szászország tartományi kormánynak a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) elé terjesztett javaslata szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel kell sújtani a nyilvánosan kihelyezett EU-zászlók eltávolítását, valamint a kék mezőben kört alkotó 12 arany színű csillagot ábrázoló lobogó nyilvános megrongálását, felismerhetetlenné tételét és megsemmisítését.

Szintén büntetendővé kell tenni az EU másik fő jelképe, az európai himnusz - Friedrich Schiller Örömóda című költeményének Ludwig van Beethoven által megzenésített változata - gyalázását is. 

A javaslatot ismertető Saarbrücker Zeitung kiemelte, hogy a jelenlegi szabályozás alapján a német nemzeti jelképek és más országok nemzeti jelképeinek megsértése bűncselekménynek számít, de az EU jelképeit nem védi a törvény. A szászországi kormány javaslata szerint ezen változtatni kell, "elszántan és hatékonyan" fel kell lépni az EU alapértékeit megvető cselekményekkel, így az EU jelképei ellen irányuló támadásokkal szemben is. 

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciós tartományi kormányának javaslata szerint Németországnak az EU alapítói közé tartozó államként is kötelessége megvédeni a közösség jelképeit. Azonban a szabályozás nem jelentheti az EU "tárgyilagos és indokolt kritikájához fűződő jog" korlátozását - idézett az előterjesztésből a Saarbrücker Zeitung a hírportálján közölt összeállításban.
 

MTI