Cáceres visszatér a Juventushoz, Benatia távozik

2019. január 26. - 19:50 | Sport

Harmadszor igazol pályafutása során az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő és most is listavezető Juventushoz a 86-szoros uruguayi válogatott Martín Cáceres, a marokkói Medhi Benatia pedig távozik a torinói klubtól.

Cáceres visszatér a Juventushoz, Benatia távozik
Fotó: Sky Sports

Erről Massimiliano Allegri vezetőedző beszélt szombaton, közben a Juve a honlapján megerősítette, hogy a 31 éves Cáceres már túlvan az átigazolásoknál kötelező orvosi vizsgálaton.

"Megnéztük, hogy kit tudnánk szerződtetni, és szerencsések vagyunk, hogy Martín elfogadta az ajánlatunkat" - nyilatkozta Allegri, hozzátéve, hogy egy kiváló hátvédet szereztek meg, aki további erősítést jelent a csapatnak egy olyan poszton, amelyen már eddig sem voltak gyengék.

"A tény, hogy korábbról ismerjük egymást, ugyancsak közrejátszott a szerződtetésében" - jegyezte meg a vezetőedző.

Cáceres a 2009/2010-es idényben, majd 2012-től 2016 júniusáig futballozott a Juventusban. Az uruguayi védő ezt követően fél idényt játszott az angol Southamptonban, az előző szezonban pedig a Verona játékosa volt, ám az együttes kiesett a Serie A-ból. Cáceres a Lazióba igazolt, amelynek színeiben a mostani szezonban nyolcszor lépett pályára.

Allegri arról is beszámolt, hogy Medhi Benatia jelezte a vezetőségnek távozási szándékát, így megegyeztek a marokkói védővel, hogy elengedik. Az olasz média értesülései szerint a játékos hamarosan egy katari klubba igazolhat.

"Reménykedtünk abban, hogy marad, de elfogadtuk, hogy nem így döntött. Nem lett volna sok értelme akarata ellenére itt tartani" - jelentette ki Allegri.

A Juventus - amely 20 kör után kilencpontos előnnyel vezeti az olasz bajnokságot - vasárnap este a Lazio vendége lesz a Serie A 21. fordulójában.

MTI

Címkék: juventus, átigazolás