Čaputová 1968 kapcsán szólt a bűnről, amit még Lukasenka is nyugodtan magára vehet

2020. augusztus 21. - 14:00 | Belföld

1968 augusztusa arra emlékeztet minket, hogy az állam szuverenitása nem magától értetődő dolog, hanem olyan érték, amely megköveteli, hogy az állam képviselői elszántan védelmezzék azt, jelentette ki Zuzana Čaputová államfő egy pénteki megemlékezésen.

Čaputová 1968 kapcsán szólt a bűnről, amit még Lukasenka is nyugodtan magára vehet
Fotó: tasr

Pénteken van az 52. évfordulója annak, hogy Csehszlovákiát megszállták a Varsói Szerződés tagállamainak hadseregei.

„Annak köszönhetően, hogy átéltük 1968 augusztusát, tudjuk,

mekkora bűnt követ el bárhol a világon az, aki nem ismeri el és nem tartja tiszteletben, hogy a nép az államhatalom egyedüli forrása, és aki a saját hatalmi pozícióját az államszuverenitás fölé rendeli” – hangsúlyozta az államfő.

Hozzátette: emlékezni kell az 52 évvel ezelőtti történésekre, mert ezzel nemcsak az áldozatok emléke előtt rójuk le a kegyeletünket, hanem életben tartjuk 1968 augusztusának ma is aktuális üzeneteit - azt, hogy a hatalom a népszuverenitásból ered, valamint hogy a demokrácia és a szabadság nem magától értetődő. Az elnök asszony meggyőződése, hogy ezek a történelmi események méltók arra, hogy minden szlovákiai lakos emlékezetének részévé váljanak.

„Nagyon jól tudjuk, miért nem ismétlődhet meg ilyesmi soha többé. 1968 tavaszán a társadalom nagy része hitt abban, hogy az akkori rendszerben is elérhető lesz békés úton egy olyan állapot, amelyben az állam tiszteletben tartja az alapvető állampolgári szabadságjogokat. 1968 augusztusának eseményei és mindaz, ami ezután következett, szomorú bizonyítéka annak, hogy ez az elképzelés csak időszakos illúzió volt” – fogalmazott az elnök asszony.

Čaputová szerint a szovjet blokk tagállamaiban kormányzó garnitúrák minden, Csehországban és Szlovákiában bevezetett javító szándékú változásra úgy tekintettek, mint ami közvetlen veszélyt jelent rájuk. „Attól féltek, hogy a mi demokratizálódásunk dominó effektushoz fog vezetni, amelynek következtében ők is elveszíthetik a hatalmi monopóliumot” - jegyezte meg a szlovák államfő, aki szerint a Csehszlovákiába küldött tankok végül is szétzúzták azt az elméletet, hogy a szocializmus lehet demokratikus is.

TASR