Čaputová csalódottan értékelte az oltás körül kialakult helyzetet

2021. január 17. - 16:56 | Belföld

A koronavírus elleni oltás menedzsmentjének a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. Eddig nyilvánvalóan vannak fenntartva tartalékok. Ezt hangsúlyozta Zuzana Čaputová elnök asszony az RTVS O 5 minút 12 című műsorában vasárnap.

Čaputová csalódottan értékelte az oltás körül kialakult helyzetet
TASR

Az államfőt különösen elszomorította a médiában megjelent hír, miszerint egyes oltások kárba vesznek.

„Ezt egyszerűen hihetetlennek tartom. Úgy kell zajlania az oltásnak, hogy egyetlen csepp oltóanyag se vesszen kárba”

– szögezte le, majd arra szólított fel, hogy azok, akiknek a legnagyobb szüksége van a vakcinára, mihamarabb kapják azt meg. Az oltási tervben végrehajtott változtatásokat pozitívan értékeli. Ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy bár az elnöki palota személyzete a kritikus csoport részét képezi, nem fogják a legveszélyeztetettebbektől hamarabb beoltani őket.

Beszélt az állam eddigi segítségnyújtásáról is, mely a járvány negatív gazdasági hatásainak enyhítését érinti. Hangsúlyozta, hogy a kormány eddig számos jó lépést tett a pénzügyi támogatás terén, megemlítette például a kötelező elfizetések halasztásának lehetőségét. „Lehetséges, hogy azok, akik elégedetlenek, a kultúra területén tevékenykednek” – mondta, majd hozzátette, hogy erről beszélni fog a miniszterrel.

Úgy véli, hogy az ország koronaválság utáni újjáépítését a helyreállítási terv lehetővé teszi, pozitív javaslatnak minősítette.

„Úgy vélem, jó az a terv. Belekerültek a legfontosabb témák és területek, melyeket az országban szükséges helyreállítani”

– fűzte hozzá. „Nagyszerű lehetőség, ugyanakkor sok pénz kell hozzá, ezért nem csupán egy jó terv felállítására van szükség, a megvalósítás menetét is fel kell állítani.”

Elmondta továbbá azt is, hogy egyelőre nem látja, hogy javulna a kormány kommunikációja a lakossággal szemben.

„A jó kommunikáció már fél siker, megnyugtatónak és világosnak kell lennie”

– húzta alá.

Čaputová elmondta azt is, hogy a miniszterelnöknek három SMS üzenete van tőle, amelyekre december óta nem válaszolt. Ehhez hozzátette, a miniszterekkel aktív kapcsolatot ápol, megemlítette például Marek Krajčí, egészségügyi minisztért. (OĽaNO).

El kell azonban mondani azt is – tette hozzá az elnök asszony -, hogy a kormány jó lépéseket is tett. A világjárvány második hulláma viszont sokkal kritikusabb helyzetet szült, mint az első. Nagyobb számú a fertőzöttség az egész világon. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy a nyarat jobban felhasználhatták volna a pandémia második hullámára való felkészülésre. Szerinte néhány lépést későn tettek meg.

Čaputová kifejtette, nincs a tesztelés ellen. A lockdown és a tömeges tesztelés keveréke jár a legkisebb rizikóval.

„Egyetlen lehetséges megoldásra támaszkodni rizikós lenne. Ezt olyan szakemberek véleménye alapján mondom, akik a világjárványt kutatják.”

(cas.sk, pravda.sk)