Čaputová engedélye nélkül harcol Ukrajnában a szlovákiai férfi, vizsgálja a NAKA

2023. május 31. - 10:47 | Belföld

Maroš Žilinka főügyész már röviddel az orosz-ukrán háború kitörése után felhívta a figyelmet, hogy az idegen hadseregben való szolgálat teljesítése engedély nélkül hazánkban bűncselekménynek számít.

Čaputová engedélye nélkül harcol Ukrajnában a szlovákiai férfi, vizsgálja a NAKA
Fotó: TASR/AP - illusztráció

Ebből kifolyólag már a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja a szlovákiai férfi esetét, aki szlovák állampolgárként úgy döntött, az oroszok ellen fog harcolni Ukrajnában.

Az idegen hadseregben való szolgálatteljesítés kizárólag a köztársasági elnök által kiállított engedéllyel lehetséges.

Az Aktuality.sk úgy tudja, a NAKA azért kezdett el foglalkozni a szlovákiai férfi esetével, mert nincs államfői engedélye, hogy Ukrajnában harcolhasson.

Amennyiben bűnössége beigazolódik, akár nyolc évre is börtönbe küldhetik.

A lap idén februárban készített interjút a férfivel, aki nem akarta felfedni a személyazonosságát. Akkor elmondta, több szlovák állampolgár harcol Ukrajnában, ő a katonai elhárítás (GUR) kötelékében önkéntes. Hozzátette, nem először harcol Ukrajnában, már a 2014-es ukrán Terrorellenes Műveletben (ATO) is részt vett a donbaszi szakadár erők ellen, de már azelőtt is rendelkezdett katonai tapasztalattal.

„Azért vagyok Ukrajna oldalán, hogy elsősorban Szlovákiát és az igazságosságot védjem. Nem szeretném, ha ártatlanok halnának meg, és hogy megismétlődjön nálunk az 1968-as év. Vannak Szlovákiában olyan emberek, akik szívesen visszahoznák a sarlót, kalapácsot és a vörös csillagot. Oroszország bábjai akarnak lenni, de én azt szeretném, hogy Szlovákiában az embereknek szabad akarta legyen“ – nyilatkozta februárban a lapnak.


(aktuality.sk)