Čaputová kérdőre fogja vonni Kollárt

2020. október 28. - 07:21 | Belföld

Zuzana Čaputová államfő Boris Kollár (Sme rodina) házelnök autóbalesetével összefüggésben érdeklődni fog, hogy sor került-e a hatályban lévő óvintézkedések és korlátozások megsértésére. Hozzátette: természetes, hogy az emberek a köztisztviselők esetében érzékenyen reagálnak, ha felmerül a korlátozások be nem tartásának gyanúja, hiszen éppen ők azok, akik az említett korlátozásokat bejelentik.

Čaputová kérdőre fogja vonni Kollárt
Fotó: TASR

„Az teljesen rendben van, hogy Kollár úr utazott valahová, hiszen közjogi méltóságként előfordulhat, hogy hétvégén is dolgozik. Ez teljesen normális és természetes. Viszont a többi fennálló körülményre jó lenne, ha hiteles magyarázatot kapnánk” – közölte az államfő a keddi sajtótájékoztatóján.

Mint ismert, Boris Kollár autója szombaton kora este, 17.30 környékén Pozsonypüspökinél karambolozott, a 63-as főút és a temető mellett elhaladó Mramorová utca kereszteződésében. Az őt szállító jármű, melyet a Közjogi Méltóságok Védelmét Ellátó Hivatal embere vezetett, szabályosan közlekedett, a kereszteződésben azonban a másik autó áthajtott a piroson, egyenesen bele Kollárék járművébe. Rajta kívül a testőre és még egy hölgy könnyebb sérüléseket szenvedett. Később kiszivárgott, hogy a kocsiban volt Miroslava Fabušová, a Miss Universe egykori döntőse is. A baleset következtében eltört Kollár egyik nyakcsigolyája, kedden sikeresen megműtötték.

Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter hétfőn kijelentette: nem gondolja, hogy Kollár szombaton megsértette a kijárási tilalmat. Azt nem tudta megmondani, hogy az autóbaleset előtt az ún. harmadik személlyel munkaügyekkel foglalkoztak-e, ami kivételt jelent a tilalom alól. Megjegyezte, hogy egy védett személy önállóan dönthet arról, kivel utazik egy autóban.


TASR