Čaputová köszönetet mond mindenkinek, aki még karácsonykor is az igát húzza

camera

1

Čaputová köszönetet mond mindenkinek, aki még karácsonykor is az igát húzza

Fotó: TASR 

Megosztás

Zuzana Čaputová köztársasági elnök köszönetet mondott minden dolgozónak, aki munkával tölti a karácsonyi ünnepeket.

Az államfő péntek délelőtt a Pozsonyi Szent Cirill és Metód Kórház szülészeti klinikáját látogatta meg, ahol a szolgálatot teljesítő egészségügyi dolgozókat köszöntötte.

"Mindenkit üdvözlök, és köszönök mindent, amit értünk tettek az egész év folyamán. Külön köszönet jár azoknak, akik a mai napot is munkával töltik"

– nyilatkozta a helyszínen Zuzana Čaputová, célozva mindenkire, aki karácsonykor dolgozik

Az elnök az egészségügyi dolgozók mellett nem felejtett el köszönetet mondani más hivatások képviselőinek, többek között az eladóknak vagy a benzinkutasoknak.

A kórház udvarán tett látogatását követően Čaputová megállt a Pozsonyi Városi Rendőrségen, valamint a Pozsonyi I-es Járási Rendőrkapitányságra is beköszönt. Aki az államfővel találkozott, mézeskalácsot kapott ajándékba.

(TASR/parameter)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program