Čaputová: A legjobb miniszterek hagyják ott a kormányt

2021. március 24. - 16:15 | Belföld

Zuzana Čaputová államfő nem örül az aktuális helyzetnek, hiszen fokozatosan a legjobb miniszterek is otthagyják a kormányt. Ezt a szerdai, Zsolnán tartott sajtótájékoztatóján jelentette ki, reagálva Branislav Gröhling (SaS) oktatási és Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter lemondására. Hangsúlyozta, hogy itt a legfőbb ideje továbblépni, és megoldani a kormányválságot.

Čaputová: A legjobb miniszterek hagyják ott a kormányt
Fotó: TASR

Az államfő közölte: a két miniszter felmondólevelét csütörtökön, 11 órakor veszi át. „Közelítünk ahhoz, hogy már csaknem a miniszterek fele nem lesz a kormány tagja. A sok ultimátum után a helyzet aránylag világos. A médiában megjelent információk arról tanúskodnak, hogy rövidesen, remélem, megszületik a megoldás” – mondta Čaputová.

Az oktatási miniszter a szerdai kormányülésen jelentette be a lemondását. Bízik benne, hogy sikerül átalakítani a kormányt, és lecsillapítani a kedélyeket. Hozzátette: számára az oktatás mindig is prioritás volt, és az is marad. A külügyminiszter írásban jelentette be Igor Matovič (OĽaNO) kormányfőnek a lemondását, mivel Brüsszelben van szolgálati úton.

Az SaS szerdáig adott időt Matovičnak, hogy távozzon a kormány éléről. A kormányfő vasárnap kijelentette: hajlandó lemondani a posztjáról, de a kormány tagja akar maradni. A lemondását több feltételhez kötötte, többek között Richard Sulík (SaS) miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter távozásához. Utóbbi hétfőn lemondott.


TARS