Čaputová: „Legyen erőnk megvédeni a szabadságot és a demokráciát“

2019. augusztus 29. - 13:19 | Belföld

A szlovák nemzeti felkelés során az volt a tét, ami számunka a legdrágább és legfontosabb – az élet, a szabadság, a nemzeti és az állami lét joga – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök Besztercebányán a szlovák nemzeti felkelés 75. évfordulóján.

Čaputová: „Legyen erőnk megvédeni a szabadságot és a demokráciát“
Fotó: TASR

Az elnök köszönetet mondott mindazoknak, akik kellően erősek és elszántak voltak ahhoz, hogy az életüket kockáztassák az európai civilizáció, a nemzetiségük és a szabad élet megőrzéséért.

„Kívánom, hogy akárcsak ők, mi is találjunk magunkban annyi erőt és elszántságot a demokratikus jogállam, a szabadság, az igazság és az emberi méltóság megvédésében“ – jelentette ki Čaputová.

Véleménye szerint a szlovák nemzeti felkelésnek köszönhetően Szlovákia egy antifasiszta és demokratikus hagyományokkal rendelkező alapító országgá vált.

Čaputová kiemelte, hogy bár békében élünk, vannak veszélyek, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. „Mint minden kornak, a jelenleginek is meg van a veszélye. A felkelői generációval összevetve az a szerencsénk, hogy ma már nem kell fegyverrel a kezünkben védekeznünk a világuralomra törekvő náci gépezet ellen“ – jegyezte meg az elnök.


TASR/para