Čaputová ma lepaccsol az amerikai elnökkel, és a "jó zsaru" szerepből nem lép ki a magyar államfő sem

2023. február 22. - 11:45 | Belföld

Zuzana Čaputová szerdán Varsóba látogat, hogy találkozzon a NATO keleti szárnyán található országok vezetőivel, illetve Joe Biden amerikai elnökkel. Közvetlenül az elutazása előtt tett egy kurta nyilatkozatot.

Čaputová ma lepaccsol az amerikai elnökkel, és a "jó zsaru" szerepből nem lép ki a magyar államfő sem
Fotó: TASR

Jelképesen az oroszok ukrajnai agressziójának egy éves évfordulójára tervezték az úgynevezett Bukaresti Kilencek találkozóját. A szlovák államfő jelezte, hogy a varsói tanácskozás napirendjén az szerepel, hogyan erősítsék meg az érintett országok - beleértve Szlovákia - biztonságát. Így szóba kerül majd a katonai kiadások témája, valamint Ukrajna megsegítése. Čaputová úgy tervezi, hogy a NATO júliusi vilniusi csúcstalálkozója előtt egy hónappal Pozsonyba hívja meg a B9-ek államfőit.

Még mielőtt megijednénk, hogy Magyarország ebben a kérdésben is különutasként Moszkva szekerét tolná - hiszen korábban a magyar kormány bevédte a KGB-s antikrisztus orosz pátriárkát, illetve gusztustalanul halogatja a NATO bővítését, Novák Katalin magyar elnök is részt vesz ezen az eseményen. Novák - Orbán Viktorral ellentétben - normálisan viszonyul a megtámadott szomszéd országhoz, novemberben még Kijevbe is ellátogatott.

Tavaly két nappal a február 24-én indított támadás után ült össze Varsóban a B9-ek képviselői. A csoportosulás 2015-ben alakult Románia fővárosában, válaszul Oroszország ukrajnai agressziójára, amikor Moszkva lenyúlta a Krím félszigetet és rátette mancsát Ukrajna keleti megyéinek egy részére. Tagjai Lengyelország, Románia, Bulgária, Csehország, Litvánia, Észtország, Lettország, Magyarország, és Szlovákia.

Joe Biden amerikai elnök az ukrajnai háború kitörése első évfordulójának napjaiban érkezett Lengyelországba és még Ukrajna fővárosába is ellátogatott. Az ilyen demonstratív eseményekre azért is szükség van, mert azt látni, Vlagyimir Putyin elmeállapota fura dolgokat mondat ki az orosz államfővel. Putyin még mindig ott tart, hogy a Nyugat indította a háborút Ukrajnában.

(sp)