Čaputová megköszönte a kollégájának, hogy német kórházakba szállíthatták a súlyos állapotban lévő hazai betegeket

camera

1

Čaputová megköszönte a kollégájának, hogy német kórházakba szállíthatták a súlyos állapotban lévő hazai betegeket

Facebook 

Megosztás

Zuzana Čaputová, köztársasági elnök telefonon beszélt Frank-Walter Steinmeier német államfővel. Megköszönte, hogy segített Szlovákiának a COVID-19 járvány idején, és német kórházakba szállították a súlyos állapotban lévő betegeket, valamint hogy támogatta a vakcinák újraelosztását azon uniós országok számára, hogy azok az országok is kapjanak elég oltóanyagot, amelyeknek nem jutott elég vakcina. Ezek között volt Szlovákia is. Az államfő erről a közösségi hálón számolt be.

Az elnök asszony szerint ezek a szolidaritás fontos gesztusai, és igazi segítség az európai partnerek részéről egy olyan időszakban, „amikor ők maguk is nehéz időszakot élnek át a világjárvány miatt". Čaputová az iránt is érdeklődött, milyenek Németország tapasztalatai az internetes gyűlöletkeltés elleni küzdelem terén. „Steinmeier elnök már régóta foglalkozik ezzel a témával, amely – tekintettel a közösségi média befolyására – egyre fontosabbá válik. Fontos lépésnek tartom ezen a téren az egységes európai szabályozást és annak a tagállamok jogrendjébe való beillesztését is" – írta Čaputová.

„Arról is beszéltünk, mi történik az országainkban. Németországban ősszel parlamenti választás lesz, és úgy vélem, kapcsolataink a választás után is tovább mélyülnek. Én magam is szeretnék hozzájárulni ehhez, és remélem, még ebben az évben lesz lehetőségünk személyesen is találkozni Frank-Walter Steinmeier elnökkel" – zárta a szlovák államfő.

TASR

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program