Čaputová nem nevezi ki Jozef Hudákot az NBS igazgatóhelyettesének

2019. november 19. - 17:01 | Belföld

Zuzana Čaputová államfő nem nevezi ki Jozef Hudákot a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) igazgatóhelyettesi posztjára. Erről levélben értesítette Andrej Dankót (SNS), a parlament elnökét, a parlament pénzügyi bizottságának tagjait, valamint Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfőt. Čaputová szerint Hudák több feltételnek sem felel meg. A parlament még tavaly decemberben hagyta jóvá a kinevezését indítványozó kormányjavaslatot.

Čaputová nem nevezi ki Jozef Hudákot az NBS igazgatóhelyettesének
Jozef Hudák (TASR)

Az államfő a levélben rámutat, hogy a javasolt jelölt már az első, törvény által előírt képesítési feltételnek sem felel meg, ami nem más, mint a pénzügyi szakon szerzett egyetemi végzettség. Emellett más körülmények is megkérdőjelezik a jelölt alkalmasságát.

Čaputovát az NBS volt igazgatója, Jozef Makúch is arról tájékoztatta, hogy komoly fenntartásai vannak Hudák jelölését illetően. Az államfő szerint az is kizáró ok, hogy Hudák korábban kijelentette: a nemzeti bank igazgatóhelyetteseként indítványozni fogja egy új egészségügyi biztosító létrehozását, amelyet az NBS felügyelne. Az elnök asszony úgy véli, az efféle kijelentések arról tanúskodnak, hogy a jelölt nincs tisztában a központi bank céljával és feladatával. A levélben hozzáteszi: Hudák utoljára több mint tíz éve töltött be vezető funkciót. Jobbára a közegészségügy területén tevékenykedett, amelynek az NBS hatásköréhez nincs köze.

Čaputová a levélben rámutat arra is, hogy Hudák korábban a Tatra biztosító nevében egy olyan kedvezőtlen szerződést kötött, amely veszélybe sodorta a biztosító társaság pénzügyi stabilitását.

Hudákot a gazdasági elemzők klubja és az ellenzék is bírálta. A titkos szavazáson a jelen lévő 136 képviselő közül 72 támogatta, 56-an ellene szavaztak, nyolcan tartózkodtak.

Az NBS banki tanácsának hat tagja van: az igazgató, a két igazgatóhelyettes és három másik tag. Hudák kinevezésének elutasításával az egyik igazgatóhelyettesi pozíció továbbra is betöltetlen marad.

TASR