Čaputová is nyilatkozott egy rövidet Matovič legújabb "atombombájáról"
Zuzana Čaputová államfő nem tudja elképzelni, hogy aláírja a választási részvételért járó 500 euróval kapcsolatos törvényt.

„Az ilyen, az államháztartásra nagy hatással bíró ötleteket előtt ötször is meg kéne gondolni, mielőtt kimondásra kerülnek” – mondta Zuzana Čaputová pénteki tőketerebesi látogatása során.
Szerinte több területen is forráshiány lépett elő, példaként említette a Kelet-Szlovákiát, ahol hiányzik a pénz többek között a gyermekkórházak ágyainak befejezésére.
Čaputová szerint Matovič ötlete jogilag is megkérdőjelezhető.
A parlament szerdán elutasította Igor Matovič törvényjavaslatát, amely törvényben írta volna elő az 500 eurós választási bónuszt mindenkinek, aki részt vesz a választáson. A tervezetet csak 32 képviselő szavazta meg, vagyis az OĽaNO frakcióból is hiányzott 5 képviselő támogatása. Matovič azonban már előre beterjesztette újra ugyanazt a törvénytervezetet, amivel meg akarja kerülni a házszabály előírását, amely tiltja, hogy fél éven belül újra tárgyaljanak ugyanabban a tárgyban benyújtott törvényjavaslatról.
A szavazás után Matovič már arról beszélt, hogy csak azzal a feltétellel lesz hajlandó bármilyen koalícióba belépni, ha vállalják, kifizetik minden választónak az 500 eurót.
(TASR, parameter)