Čaputová örül, hogy a kormányban végre valaki vállalta a politikai felelősséget

2020. július 28. - 21:40 | Belföld

Zuzana Čaputová köztársasági elnök közölte, nagyra értékeli Lukáš Kyselica döntését, hogy lemondott a belügyi államtitkári posztról, miután napvilágot láttak a katonai hírszerzésben végzett munkájáról szóló információk. Az államfő ezt zólyomi látogatása során nyilatkozta, és kijelentette, a sajtó értesüléseiből kiderült, hogy ezzel nyilvánvalóan gond van.

Čaputová örül, hogy a kormányban végre valaki vállalta a politikai felelősséget
Fotó: tasr

„Tisztelem a döntését, és örülök, hogy vállalta a személyes politikai felelősséget" - nyilatkozta Čaputová. Az államfő szerint politikusnak lenni, és ezzel párhuzamosan a katonai hírszerzésben tevékenykedni nem összeegyeztethető. „Aki a katonai hírszerzés tagja, vagy együttműködik a testülettel, nem vállalhat politikai szerepet. Valószínűleg ez váltotta ki a reakciókat, és vezetett ahhoz, hogy vállalni kellett a felelősséget" - mondta az államfő.

Kyselica hétfőn jelentette be döntését Igor Matovič miniszterelnöknek és Roman Mikulec belügyminiszternek. A kormányfő kedden tájékoztatott erről a közösségi hálón.

A DenníkN értesülései szerint Kyselica a Gorilla-nyomozócsoport korábbi vezetőjeként, a katonai hírszerzés fedett tagjaként került be a parlamentbe. Az OĽaNO tagjai, amely párt színeiben indult, nem tudhattak erről. Kyselica 2019. októberétől 2020. március 19-ig, azaz 5 hónapig dolgozott a védelmi minisztérium titkosszolgálatának.

tasr