Čaputová szerint a belügyminisztérium bizonyos lépései kétségeket ébresztenek
Zuzana Čaputová köztársasági elnök szerint a belügyminisztérium egyes lépései kétségeket ébresztenek.

Megjegyezte, hogy a választások előtt több kormánytag is azt hangoztatta, hogy nem kerül majd sor revansra, vagy ahhoz hasonló lépésekre. „Főként a belügyminisztériumban fontos, hogy minden lépés ne csak összhangban legyen a törvénnyel, hanem úgy is nézzen ki” – jelentette ki Čaputová.
A köztársasági elnök az elmúlt napokban Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszterrel is találkozott a klímakonferenciára való készülődéssel kapcsolatban. A miniszter biztosította afelől, hogy a nemzeti parkokkal kapcsolatos lehetséges lépések ügyében Szlovákia egy eurót sem veszít majd.
„Az, hogy valamiféle átértékelésre fog összpontosítani, teljesen jogos, minden kormány ezt csinálja. De az a fontos, hogy ez nem jelent pénzkiesést” – tette hozzá.
Az államfőt nem lepte meg, hogy a kormány leállította az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt. „Talán egy picit üres gesztus volt, hogy egy olyan anyagot soroltak be a pontok közé a kormányülésen, amiről előre tudták, hogy nem fogják támogatni” – jegyezte meg Čaputová, aki tagadja, hogy azelőtt leállította volna a katonai támogatást.
A Szlovák Titkosszolgálat (SIS) új igazgatójával kapcsolatban egyelőre nem tárgyalt a kormány képviselőivel.
TASR/para