Čaputová szerint tarthatatlan a mostani helyzet, korábbi előrehozott választásokat akar!

2023. február 16. - 10:47 | Belföld

Zuzana Čaputová köztársasági elnök csütörtökön kijelentette, az előrehozott választásokat korábbi időpontban kell megtartani.

Čaputová szerint tarthatatlan a mostani helyzet, korábbi előrehozott választásokat akar!
Fotó: TASR

A jelenlegi politikai helyzet és a törvényhozásban uralkodó feszültség fenyegetést jelent az alkotmányos elvekre és az államháztartásra, ami elviselhetetlen Szlovákia számára, és szükségessé teszi az előrehozott választás korábbi megtartását – mondta csütörtökön a TASR hírügynökségnek Zuzana Čaputová köztársasági elnök.

„Ami a parlamentben történik, az inkább a káoszt juttatja eszünkbe, mint a felelős kormányzást" - mondta az államfő, és arra kérte a politikai vezetőket, változtassanak a helyzeten.

Az előrehozott parlamenti választás időpontját szeptember 30-ra tűzték ki. Erről január utolsó napján döntött a parlament.

Az ellenzék azt szorgalmazta, hogy korábban, májusban vagy júniusban legyen a választás, és először az államfő is amellett érvelt, hogy az első félév végéig tartsák meg a voksolást. Hajlandó volt azonban a szeptemberi időpontot is elfogadni, ha ez lenne az, amiben sikerülne konszenzusra jutni a parlamentben.

A választás korábbi megtartásának szükségességét hangsúlyozó hangok azonban nem csitulnak, sőt szerdán a volt köztársasági elnökök is ezt szorgalmazták.

A Smer-SD rendkívüli ülést kezdeményezett azzal az indítvánnyal, hogy június 24-én tartsák meg a választást. Az ülés délután kezdődik.


(TASR)