Čaputová tarolt – így szavaztak az egyes megyékben

A szavazatok 100 százalékos feldolgozottságát követően ismertté váltak az elnökválasztás első fordulójának eredményei. Lássuk, hogyan szavaztak az emberek az egyes megyékben.

Čaputová tarolt – így szavaztak az egyes megyékben
Fotó: TASR

A Statisztikai Hivatal adatai szerint Zuzana Čaputová szerezte a legtöbb szavazatot, szám szerint 869 818-at. A második helyen Maroš Šefčovič végzett 400 209 vokssal, így ők ketten találkoznak a választások második fordulójában.

Így alakultak az eredmények az egyes megyékben:

Pozsony megye

Zuzana Čaputová 59,65 százalékot kapott Pozsony megyében, Maroš Šefčovič pedig jelentős lemaradással végzett mögötte a második helyen. A megyében Štefan Harabin kapta a harmadik legtöbb szavazatot. Bugár Béla 1,22 százalékkal a nyolcadik helyen végzett.

A részvételi arány Pozsony megyében: 58,87 százalék.

Nagyszombat megye

A Statisztikai Hivatal adatai szerint Čaputová Nagyszombat megyében is győzött (45,32 százalék). A második helyen itt is Šefčovič futott be 15,95 százalékkal. Harabin 11,98 százalékkal lett harmadik. Bugár Béla 6,19 százalékot kapott a megyében, ez az ötödik helyre volt elég.

A részvételi arány Nagyszombat megyében: 47,16 százalék.

Trencsén megye

Trencsén megyében viszonylag szorosabb eredmény született: Čaputová 36,43 százalékot kapott, de ez is elég volt a győzelemhez. Šefčovičot a választásra jogosult polgárok 22,49 százaléka támogatta a megyében. Harabin 15,85 százalékkal újfent harmadik helyen végzett. Bugár Pozsony megyéhez hasonlóan a nyolcadik helyre futott be 1,1 százalékkal.

A részvételi arány Trencsén megyében: 53,51 százalék.

Nyitra megye

Nyitra megyében is az előzőekhez hasonló sorrend alakult ki: Čaputová 39,41, Šefčovič 19,08, Harabin pedig 13,18 százalékot kapott. Bugár 7,23 százalékkal az ötödik helyen végzett.

A részvételi arány Nyitra megyében: 43,62 százalék.

Zsolna megye

Čaputová 33,82 százalékkal Zsolna megyében is a legtöbb szavazatot kapta. Šefčovič 20,13 százalékkal futott be a második helyre, Harabin pedig 16,29 százalékkal a harmadikra. Bugár Béla itt is csak a nyolcadik lett 1,22 százalékkal.

A részvételi arány Zsolna megyében: 53,63 százalék.

Besztercebánya megye

Zuzana Čaputová átlagban minden megyében hozta a 30-40 százalék körüli eredményeket, így történt Besztercebánya megyében is – 37,56 százalékával az első helyen végzett. Maroš Šefčovič 20,7 százalékkal lett második, a harmadikra azonban nem Harabin, hanem Marian Kotleba ért oda, aki a válaszadók 13,92 százalékát szerezte meg. Bugár 4,07 százalékkal lett ötödik.

A részvételi arány Besztercebánya megyében: 45,77 százalék.

Eperjes megye

Eperjes megyében is megelőzte Čaputová Šefčovičot – előbbi 30,28, utóbbi 20,15 százalékot gyűjtött. A harmadik helyen Harabin végzett, nem sokkal lemaradva Šefčovičtól. Bugár 1,59 százaléka újfent csak a nyolcadik helyre volt elég a megyében.

A részvételi arány Eperjes megyében: 46,3 százalék.

Kassa megye

Čaputová 38,97 százalékkal Kassa megyében is megnyerte a választások első fordulóját. A második helyen Šefčovič (18,12 százalék), a harmadikon pedig Harabin (15,21 százalék) futott be. Bugár 4,01 százalékkal hatodik lett.

A részvételi arány Kassa megyében: 42 százalék.



-para-