Čaputová: A totalitárius rendszerben Ausztria a reményt jelentette számunkra

A totalitárius rendszerben Ausztria a reményt jelentette számunkra, hogy túl a vasfüggönyön létezik a szabad világ. Ezt a szabadságot ma is kötelességünk védeni – jelentette ki pénteken, első hivatalos ausztriai látogatásán Zuzana Čaputová államfő.

Čaputová: A totalitárius rendszerben Ausztria a reményt jelentette számunkra
Fotó: TASR

A bécsi Hofburgban egyúttal köszönetet mondott vendéglátójának, Alexander Van der Bellen osztrák államfőnek, hogy 30 évvel ezelőtt Ausztria jó szomszédként segítő kezet nyújtott a szlovákoknak.

„Köszönjük, hogy megnyitották előttünk a határt, hogy hozzájárultak a vasfüggöny leomlásához és a demokratikus fejlődéshez Európának ebben a részében. Szeretném biztosítani önöket, hogy Szlovákia nem felejtette el mindezt, most is végtelenül nagyra tartjuk Ausztria akkori döntéseit. Ezért kötelességünk ma is közösen megvédeni a szabadságunkat” - mondta Čaputová, hozzátéve, meggyőződése szerint mindkét államfő képes alternatívát felvázolni országa állampolgárainak, ezek pedig a tisztességes politizálás, a tárgyszerű hozzáállás, a gyűlölködésmentes és a populizmust kizáró politika.

Van der Bellennel egyetértettek abban, hogy a két népet sokkal több dolog köti össze a közös határnál, és Szlovákia a legmélyebben integrálódott közép-európai tagállamok közé tartozik az EU-ban.

„Az uniós tagságnak köszönhetően kétoldalú kapcsolataink minden korábbinál jobbak, és itt nemcsak a közös kulturális, oktatási és infrastrukturális projektekről van szó, hanem az élénk gazdasági kapcsolatokról is” - jelentette ki a szlovák államfő.

Rámutatott, hogy az osztrák cégek több mint 45 ezer embert foglalkoztatnak Szlovákiában, emellett pedig több tízezer szlovák állampolgár talált munkát és tudott érvényesülni Ausztriában.

Környezetvédelmi témák is szóba kerültek. „Régiónkban csupán a mi két országunk vállalta, hogy 2050-re eléri a szénmentes gazdaság bevezetését és ezért konkrét lépéseket teszünk. Az elnök úrral teljes mértékben egyetértünk abban, hogy az ehhez szükséges intézkedések elfogadásához személyesen is hozzá akarunk járulni és szorosan együttműködni” - szögezte le Čaputová

Mindketten úgy vélik, modern és fenntartható gazdaságra van szükségük az embereknek, de ehhez nem elégendők csupán a technológiai, az ipari vagy az energetikai változtatások.

A köztársasági elnök vonattal utazott a találkozóra. A delegáció este tér vissza a hivatalos látogatásról. Az út 74 kilométer hosszú, 59 percig tart – közölte a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK).

Čaputová alacsonypadlós Bombardier Talent 4124 típusú motorvonattal utazik, amely az osztrák ÖBB vasúttársaság tulajdonában van, és amelyet Szlovákia területén a ZSSK üzemeltet" - közölte Tomáš Kováč szóvivő, a ZSSK kommunikációs igazgatója.

Zuzana Čaputová szlovákiai látogatásra hívta az osztrák elnököt.


(TASR)