USA 2012 - A CBS a CNN szerint Obama nyerte a tévévitát

Megosztás

A CBS és CNN amerikai tévétársaság villámfelmérése szerint egyaránt Barack Obama nyerte az amerikai elnökjelöltek harmadik és egyben utolsó tévévitáját.

A CBS szerint az amerikai elnök 53:23 százalékarányban bizonyult jobbnak a republikánus kihívójánál, Mitt Romneynál. A megkérdezettek 24 százaléka szerint a szópárbaj döntetlenre végződött.

A CNN azt állapította meg, hogy Obama 48:40 százalék arányban nyerte meg az összecsapást, amelyet a floridai Boca Ratonban, a Lynn Egyetemen rendeztek meg.

Barack Obama következetlenséggel vádolta republikánus kihívóját, Mitt Romneyt, aki viszont határozatlannak állította be a Fehér Ház jelenlegi lakóját hétfőn, az amerikai elnökjelöltek harmadik és egyben utolsó televíziós vitájában, amelynek fő témája a külpolitika volt.

A vitázók olykor most is egymás szavába vágtak és kétségbe vonták egymás állítását, de a polémia hevessége jóval alatta maradt a már-már a durvaság határát súroló második szópárbajnak.

Obama felrótta riválisának, hogy nem az al-Kaidát, hanem Oroszországot nevezte az Amerikát fenyegető első számú veszélynek és hogy az irakitól az afganisztáni kivonulásig egy sor kérdésben folyamatosan változtatja az álláspontját, Romney pedig a jelenlegi kormányzat gazdaságpolitikáját hibáztatta Amerika presztízscsökkenéséért, Obama határozatlanságát pedig azért, hogy a kezdetben biztató közel-keleti változások az iszlamista szélsőségesek befolyása alatt negatív irányba fordultak.

mti/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program