Christopher Walken Oscar-díjas amerikai filmszínész 80 éves
Március 31-én töltötte be 80. életévét Christopher Walken Oscar-díjas amerikai filmszínész.

A sokoldalú jellemszínész, akinek intenzív játéka mellett dermesztő pillantása a védjegye, New Yorkban született Ronald Walken néven, három fiútestvér közül legfiatalabbként. Miközben apja kis péküzletükben próbálta előteremteni a napi betevőt, anyjuk a színészi pályára készítette fel rendkívül tehetségesnek vélt fiait. Ronnie első "munkáját" háromévesen kapta, naptárfotózáson pózolt kiscicákkal, tízéves korában már rádió- és televízió műsorok rendszeres vendége volt. Iskolai tanulmányai mellett a nyarakat oroszlánidomár-növendékként egy cirkuszban töltötte, később azt mondta, az állat nagyon öreg és rendkívül szelíd volt.
Tizennyolc évesen beiratkozott a Hofstra Egyetemre, de alig egy év után már a Broadway színpadán, egy musicalben parádézott korábbi osztálytársa, Liza Minnelli oldalán. A diplomaosztón már nem volt ott, inkább zenés darabok sorában szórakoztatta a közönséget. Egy vidéki turnén szeretett bele táncpartnerébe, akit 1969-ben vett feleségül és négy évtizeden át élt boldog házasságban. A feltörekvő Walken több mint 60 színházi produkcióban szerepelt, alakításaiért rangos díjakat kapott. Művésznevét 1964-ben vette fel, mert igazat adott egy kolléganőjének, aki azt mondta: a Christopher keresztnév jobban illik hozzá.
A filmvásznon 1968-ban mutatkozott be az Én és a bátyám című filmben, de a kritikusok érdeklődését csak az ötödikben, az 1976-ban készült Következő megálló: Greenwich Village című alkotásban keltette fel. Woody Allennek tetszett karaktere és egy kisebb szerepet osztott rá, az Annie Hallban Walken játszotta Diane Keaton tébolyodott bátyját. Innen már csak egyetlen lépés volt 1978-ban A szarvasvadász, amely a csúcsra röpítette: a vietnami háborúban lelki ronccsá vált fiatal Nick megformálásáért Oscar-díjat kapott a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.