Cipőfűzőt tekert alvó gyerekei nyakára a zavart nő

Az asszony elhanyagolta a kicsiket, gyakran csak a szomszédoktól kaptak enni. Tettét azzal magyarázta, hogy kilátástalannak érezte az életüket - írja a 24.hu.

Borzalmas látvány fogadta két éve egy magyarországi, százhalombattai házban a rendőröket: egy zavart nő élettelennek tűnő csecsemőt szorított magához, mellette egy másik gyerek hevert, vérben úszva. A két kicsi, ha nehezen is, de még lélegzett. Egyértelmű volt, hogy a gyerekeket valaki meg akarta ölni: egy madzaggal próbálták megfojtani őket – számol be a borzalmas esetről a hirado.hu.

A nő egy cipőfűzőt tekert a mellette alvó gyerekek nyakára és addig szorította, amíg mozogtak. Meg volt győződve róla, hogy megölte a gyerekeket. Ám ezután úgy döntött, hogy magát mégsem öli meg, inkább átment a szomszédba, hogy segítséget kérjen.

A most 30 éves nő meglehetősen zavaros életet élt. Egyik napról a másikra tengődött és két gyereket szült alkalmi kapcsolatokból. Összeférhetetlen magatartása miatt kidobták az anyaotthonból, így rövid ideig az anyjánál élt, majd úgy döntött, a saját lábára áll. Ekkor költözött Százhalombattára.

A nő távlati terveiben az szerepelt, hogy prostituált lesz, ám az üzlet nem akart beindulni, egyre mélyebb nyomorba süllyedtek. Végső elkeseredésében a nő úgy döntött, megöli a gyerekeit, aztán magával is végez.

A nő nyolc évet kapott.


24.hu