The Commuter – Nincs kiszállás: Így válik egy átlagember akcióhőssé

Nem először dolgozott együtt Jaume Collet-Serra és a színész: az Ismeretlen férfi, a Non-Stop és az Éjszakai hajsza után a The Commuter már a negyedik közös produkciójuk. Már az eddigiek is hozták a tisztességes akciófilmek színvonalát, legújabb filmjükkel pedig tovább gyarapították ezt a sort. Figyelem, spoilerveszély!

Az alapkoncepció rendkívül ötletesre sikeredett: Michael az ingázók életét éli, nap mint nap vonattal jár dolgozni. Miután kirúgták munkahelyéről, hazafelé tartva szóba elegyedik egy nővel, aki megkéri egy szívességre – találjon meg valakit a vonaton, akiről csak annyit tudni, hogy hol fog leszállni, és van nála egy táska. Mint kiderül, a feladat nem is olyan veszélytelen, mint elsőre tűnik.

A sztori felütése kifejezetten érdekes, a néző kíváncsian várja, hogy a főhős hogyan is tudja megoldani a fennálló problémát. Akaratlanul is figyelni kezdünk minden kis lényegtelennek tűnő részletre, amelyekről később kiderül, hogy valójában fontos tényezői a koncepciónak. Emellett mi, nézők is a feladat részesévé válunk: megpróbálunk rájönni, ki is lehet valójában a keresett személy, illetve többször is megfordul a fejünkben, hogy hasonló esetben mi hogyan cselekednénk.

A filmben szereplő egyes karakterek ugyan nem túl egyediek, viszont jól elkülöníthetőek – és ezúttal is elsütik „a leggyanúsabbnak tűnő személy sosem bűnös“ trükköt.

Az alaphelyzet kibontakozása után előtérbe kerül inkább az izgalom, mint a logika, és ahogy haladunk a film végéhez, annál jobban kezd elszállni a realisztikától. Pedig a főhős karakterének kialakítása is remekül tükrözte a valóságot: Michael eleinte nehézkesen, tanácstalanul mozgott a filmvásznon, ezzel elhitetve a nézővel, hogy egy teljesen átlagember került bajba. Azonban ahogy haladunk előre a cselekményben, az átlagember már-már az Elrabolva-filmek gyilkológépét idézi.

A számítógépes technikával megalkotott jelenetekről pedig kár is szót ejteni. Persze tudjuk, hogy egy ilyen kaliberű filmben elsősorban nem a látványvilágon van a fő hangsúly, de ha már egyszer bevállalták...

Afelett sem szabad elsiklanunk, hogy a The Commuter kísértetiesen hasonlít a Non-Stopra mind történetileg, mind kivitelezésben – jelen esetben a repülőt vonat váltotta fel. Abba is érdemes belegondolni, hogy mi lett volna, ha a kissé túltolt akciók helyett több hangsúlyt fektetnek az összeesküvés elméletekre és a korrupciós témára.

A rendező azonban nem ezt az utat választotta, így kaptunk egy akcióthrillert, amely a maga módján ugyan nem rossz, viszont csupán egy lett a sok közül.

A színészgárdából csupán Liam Neesont érdemes megemlíteni, aki a kisujjából rázta ki a kívánt karaktert. Vera Farmiga, Patrick Wilson és Sam Neill viszont csak percekig tűnt fel, de azért jó volt őket látni.

A The Commuter nem lett rossz film, első nézésre kifejezetten élvezhetőnek mondható, de be kell látnunk, hogy semmivel sem emelkedik ki a rendező többi művei közül. Néhány szóban jellemezve: korrekt, de semmi több.

tt/para