Csak átmeneti megoldás a déméndi iskolakörzet módosítása

Déménd (Lévai járás) önkormányzata augusztus elején úgy döntött, módosítja az iskolakörzetet, miután májusban három roma tanuló brutálisan megverte egyik iskolatársát a déméndi alapiskolában.

Az iskolakörzet módosításával azt akarták elérni, hogy az agresszív gyerekek a jövőben ne a déméndi, hanem az ipolysági alapiskolába járjanak. Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos szerint azonban ez csak átmeneti megoldás lehet, a roma tanulók zöme ugyanis jó magaviseletű és együttműködő az iskolában.

A deméndi iskolakörzetben kialakult helyzettel kapcsolatban Ravasz Ábel, romaügyi kormánybiztos, Kürthy Attila, Deménd polgármestere, Ozsvald Arnold, Ipolyszakállos polgármestere, Kuczman István, Lontó polgármestere hétfőn közös nyilatkozatot fogadott el:

  1. Tudomásul vesszük Deménd, Ipolyszakállos és Lontó községek közös iskolakörzetének felmondását, mint a deméndi általános iskolában történt esettel kapcsolatos azonnali ellenintézkedést. Ezt az intézkedést azonban csak a kialakult helyzet átmeneti kezelésére tartjuk alkalmasnak.
  2. Közösen dolgozunk azért, hogy a deméndi alapiskolában megtarthassuk az említett falvakból érkező gyermekek zömét – a roma tanulókat is. Szeretnénk meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a roma tanulók zöme az iskolában jó magaviseletű és együttműködő.
  3. Belátjuk annak szükségességét, hogy az iskolában változások álljanak be egy jobb légkör és a sikeresebb együttműködés kialakításának érdekében, akár személyi változások árán is.
  4. Közösen keressük a megoldást arra, hogy úgy tudjuk megbüntetni az iskolában agresszív módon viselkedőket, hogy közben ne vádoljuk és büntessük meg a roma diákokat kollektív módon.
  5. Sürgetjük a környékbeli iskolák diagnosztikai folyamatainak átvizsgálását, hogy bebiztosítsuk azt, hogy a gyerekek megoszlása a fősodor és a speciális iskolák között hatékony és a valóságnak megfelelő legyen.
  6. Tudatosítjuk, hogy a problémák gyökere egyebek mellett a hátrányos helyzetű lakosság régiók közötti szervezett költöztetése. Ezt a gyakorlatot határozottan elítéljük.
  7. Keressük annak lehetőségét, hogy meg tudjuk erősíteni a terepmunkát közvetlenül Ipolyszakállos és Lontó hátrányos helyzetű közösségeiben, mégpedig ideális esetben a helyi polgárőrség (MOPS) eszközén keresztül.
  8. A romaügyi kormánybiztosi hivatal égisze alatt létrehozunk egy konzultációs csatornát, ezen belül pedig a környék többi települése számára is lehetőséget adunk az együttműködésre.
  9. Határozottan elítéljük a radikális megoldásokat, valamint a médiákban és a szociális hálókon is zajló gyűlöletkeltést.

Deménd, 2017. augusztus 21.
 

Ravasz Ábel, romaügyi kormánybiztos

Kürthy Attila, Deménd polgármestere

Ozsvald Arnold, Ipolyszakállos polgármestere

Kuczman István, Lontó polgármestere


(para)