Csak az foglalkozik ezzel, akinek halvány fogalma sincs a diplomáciáról – a külügy helyre tette Gyimesit Márki-Zay ügyében

2021. december 3. - 17:06 | Belföld

A külügyminisztérium szerint semmi rosszat nem tett Pavol Hamžík budapesti szlovák nagykövet azzal, hogy találkozott Márki-Zay Péterrel, a magyarországi ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjével.

Csak az foglalkozik ezzel, akinek halvány fogalma sincs a diplomáciáról – a külügy helyre tette Gyimesit Márki-Zay ügyében
Fotó: TASR

A napokban több szlovákiai magyar politikus is kifogásolta, hogy Pavol Hamžík budapesti szlovák nagykövet is találkozott Márki-Zay Péterrel, a magyarországi ellenzéki pártok előválasztáson megválasztott miniszterelnökjelöltjével.

Gyimesi György (OĽaNO) kormánypárti parlamenti képviselő szerint Ivan Korčok külügyminiszter „két kilométerrel” mér, mert Hamžíkot meg sem rótta azért, mert találkozott Márki-Zayjal, miközben az problémát okozott neki, hogy Gyimesi a közelmúltban tárgyalt Szijjártó Páter magyar külügyminiszterrel a szlovák állampolgársági törvényről, amely tiltja a kettős állampolgárságot. Forró Krisztián, a Szövetség elnöke úgy vélte, hogy jobb lett volna, a találkozóra a nagykövetség alacsonyabb beosztású munkatársát küldte volna.

A diplomácia ábécéje

A külügyminisztérium szerint azonban Hamžík nem tett semmi rosszat, amikor több más Budapestre akkreditált nagykövethez hasonlóan, találkozott az ellenzéki politikussal. „Az, ami történt, az a diplomácia ábécéje, és csak azok foglalkoznak vele, akiknek halvány fogalmuk sincs a diplomáciáról” – válaszolta a Paraméter kérdésére a külügyminisztérium.

A szlovák külügy szerint ez ugyanis egy a sok rutin diplomatatalálkozó közül.

„Ez a szokásos diplomáciai tevékenység része, a demokratikus államokban senki nem rója fel, hogy a diplomaták találkoznak ellenzéki politikusokkal is” – magyarázta álláspontját portálunknak a külügyminisztérium.

A külügy szerint semmi szükség Hamžík „megdorgálására”. „Csak akkor határolódnánk el a találkozótól, ha a diplomatánkat bevonták volna az állam belpolitikai ügyeibe, de most ilyen nem történt” – állítja a külügy.

A szaktárca szerint a szlovák nagykövet és Márki-Zay találkozója teljesen normális két baráti ország között. „A találkozó legitim célja megismerkedni annak a politikusnak a véleményével, aki a magyar állampolgárok szavazataiért indul a választásokon. Ez csak egyszerű érdeklődés a közeli baráti ország iránt, nem pedig ellenséges tevékenység” – jelentette ki a külügy.

A Híd és az Összefogás platformja sem lát kettős mércét

A Szövetség politikusai azonban nem egységesen ítélték meg a találkozót. Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke (Híd platform) szerint teljesen normális, ha egy nagykövet találkozik az adott ország ellenzéki képviselőjével. Ugyanezt mondja Mózes Szabolcs, a párt alelnöke (Összefogás platform) is.

„A diplomaták egyik feladata, hogy kapcsolatban álljanak a kiküldetési országuk politikusaival. Természetesnek tartom, hogy ha szükséges, mi is találkozzunk a pozsonyi magyar vagy más nagykövettel, vagy a magyar külügyminiszterrel” – mondta a Paraméternek Mózes.

- lpj -