Csak egy garázst akartak építeni, de olyat találtak alapásás közben, amit sosem felejtenek el

2021. október 6. - 12:06 | Régió

Rendőrök és régészek érkeztek ki egy családi házhoz Gbely városában (Skalicai járás), miután emberi koponyára bukkantak egy garázs alapjának ásása közben.

Csak egy garázst akartak építeni, de olyat találtak alapásás közben, amit sosem felejtenek el
Illusztráció (Fotó: Rendőrség - Facebook)

A ház tulajdonosa azonnal értesítette a rendőrséget, miután alapásás közben megtalálta az emberi koponyát. A hatóság régészek segítségével átkutatta a helyszínt, és újabb emberi maradványokat találtak.

Matúš Sládok, a Nagyszombati Műemlékvédelmi Hivatal (KPÚ) régésze elmondta, egy 20-25 éves, valamint egy 25-40 éves nőről van szó, akiket kinyújtott testtartásban temettek el. A sírban nem találtak ékszereket vagy egyéb más tárgyat. Az egyik csontvázon érdekes patológiai rendellenességet fedeztek fel – a farokcsont ugyanis jelentősen aszimmetrikus pózban állt. A szakértők szerint ez akár egy poszttraumás állapot eredménye is lehet, amikor zuhanást követő erős becsapódás után a farokcsont hozzánőtt a keresztcsonthoz.

A radiokarbon elemzés szerint a sír időszámításunk szerint 421 és 541 közötti. Ez a népvándorlás időszaka volt, Sládok szerint pedig erre jellemző volt, hogy az embereket és állatokat fakoporsókban temették el, amiket gyakran ki is fosztottak. A szakértő szerint az, hogy a Gbelyben talált csontvázak körül nem találtak semmilyen értéktárgyat, illetve az egyikük felső testének nem szokványos elhelyezkedése is arról árulkodik, hogy ezt a sírt is kirabolták.

A feltárt sír az első ismert lelet ebből az időszakból a város kataszterében. Mivel a síron kívül is találtak emberi csontokat a telken, a szakértők szinte biztosra veszik, hogy régen egy nagyobb temetkezési hely lehetett ott.


TASR/para