Csak a pedagógusok 4,5 százaléka érzi úgy, hogy kellő megbecsülést kap

2020. március 26. - 20:07 | Belföld

A szlovákiai pedagógusok mindössze 4,5 százaléka érzi úgy, hogy a tanári munkát kellő társadalmi megbecsülés övezi, az igazgatóknak pedig csupán a 2,1 százaléka vélekedik így – derült ki az OECD TALIS 2018 elnevezésű felméréséből. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai közül Szlovákia az utolsó ebben a tekintetben, és így volt ez 2013-ban is. Az OECD többi országában 26 és 37 százalék közötti eredmények születtek.

Csak a pedagógusok 4,5 százaléka érzi úgy, hogy kellő megbecsülést kap
Illusztrációs felvétel (TASR)

Pozitívelmozdulás 2013-hoz képest, hogy már több tanár válaszolta azt: ismét ezt a pályát választaná, és ennek a hivatásnak több az előnye, mint a hátránya. Ezzel együtt értelemszerűen kevesebb tanár választotta azt a válaszlehetőséget: „már bánom, hogy tanár lettem”. A felmérés azt is kimutatta, hogy a vidéki pedagógusok elégedettebbek.

Az OECD-országokban 5-ből 1 tanár él át „elég gyakran” vagy „nagyon gyakran” stresszes helyzeteket a munkahelyén. Az OECD-országok iskolaigazgatóinak 68,8 százaléka, a szlovákiai igazgatóknak pedig a 85,3 százaléka szerint a stressz fő okai a rengeteg adminisztratív munka, az oktatási minisztérium, a megye és a fenntartó folyamatosan változó elvárásainak és a rendeleteknek való megfelelés, a diákok előmenetele miatti felelősség, a szülők elvárásaira való reagálás és a fegyelem megőrzése a diákok körében.

Az OECD-országokban az iskolaigazgatók 65,5 százaléka válaszolta, hogy teljes mértékben az igazgatói feladatok ellátására fordíthatja energiáit és nem kell órákat tartania, Szlovákiában csupán az igazgatók 3,9-a nem tanít.

A felmérés végzése idején a pedagógusok majdnem 18 százaléka, az igazgatóknak pedig a 22,6 százaléka volt elégedett a fizetésével, az OECD-átlag 39,4, illetve 46,5 százalék.

A fizetés nagyságától függetlenül a pedagógusok 80,4 százaléka elégedett a szerződésébe foglalt munkafeltételekkel, az igazgatóknak viszont csak73,2 százaléka, az OECD-átlag itt 65,6, illetve 66,4 százalék.

Szlovákia 2008-ban, 2013-banés 2018-ban vett részt az OECD 31 tagállamában végzett TALIS-felmérésben (Teaching and Learning International Study). Szlovákia 181 iskolájában összesen 3046 pedagógus és 180 igazgató töltötte ki a kérdőíveket 2018 májusában.

TASR