Csak a teljesen beoltott személyek találkozhatnak Ferenc pápával szlovákiai látogatása során

2021. július 20. - 11:11 | Belföld

Ferenc pápa szeptemberi látogatásának programján csak azok a személyek vehetnek részt, akik teljesen beoltottnak számítanak.

Csak a teljesen beoltott személyek találkozhatnak Ferenc pápával szlovákiai látogatása során
Fotó: TASR

„A közös célunk olyan körülményeket kialakítani, hogy a Szentatya szép emlékekkel távozzon Szlovákiából, hogy megfelelő körülményeket alakítsunk ki a kísérői és a hívek számára is, és hogy minél több embernek tegyük lehetővé a nyilvános szentmiséken való részvételt”

- jelentette ki Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter. Hozzátette, megegyeztek Stanislav Zvolenskýval, a Szlovák Püspöki Konferencia elnökével, és a résztvevők száma jóval meghaladhatja az érvényes járványügyi intézkedésekben megállapított számokat.

Zvolenský elmondta, a döntés az ő kérésük szellemében született, hogy minél többen vehessenek részt a pápai miséken.

„Azt mondták, biztonsági és szervezési szempontból is ez az egyetlen lehetséges megoldás, hogy ne kelljen radikálisan korlátozni a résztvevők számát”

- jelentette ki a pozsonyi érsek. Hangsúlyozta, a püspöki kar számára az a fontos, hogy döntés született, és már tudják, mi alapján készüljenek a pápalátogatásra. Mindenkit arra kért, fogadja megértéssel ezt a döntést, a híveket pedig imádkozásra kérte.

Ferenc pápa elfogadta Zuzana Čaputová köztársasági elnök meghívását, így idén szeptember 12. és 15. között Szlovákiába látogat. A tervek szerint ellátogat Pozsonyba, Kassára, Eperjesre és Šaštínba is. Szlovákiai látogatása előtt Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét koncelebrálja a Hősök terén.

(TASR/para)

Címkék: Ferenc pápa