Csaknem 900 lélegeztetőgép áll a fertőzöttek rendelkezésére Szlovákiában

2020. október 16. - 20:27 | Belföld

Zuzana Eliášová, a Szlovák Egészségügyi Minisztérium szóvivője a TASR megkeresésére azt válaszolta, hogy a minisztérium a világjárvány kezdete óta felelősségteljesen jár el, és a szakértők ajánlásaival összhangban hozza meg a döntéseit.

Csaknem 900 lélegeztetőgép áll a fertőzöttek rendelkezésére Szlovákiában
Fotó: TASR - illusztráció

Eliášová a pandémiabizottság egyik tagja, a Pozsony Megyei Önkormányzat egészségügyi osztályának igazgatója, Tomáš Szalay megyei orvos szavaira reagált. Utóbbi a megye honlapján közzétett interjúban azt mondta, hogy a csütörtöktől (október 15.) érvényes, szigorú járványellenes intézkedéseket túl későn fogadták el.

A tárca a szóvivő szerint felelősségteljesen jár el most, a romló járványhelyzet idején is, és elsősorban a páciensek, valamint az egészségügyi dolgozók érdekeit tartja szem előtt. „Koordináljuk a kórházak működését, az ágykapacitást a jelenlegi helyzethez igazítjuk, előre gondoskodunk a megfelelő kapacitásról és a megfelelő számú lélegeztetőgépről is. Jelenleg csaknem 900 lélegeztetőgép áll a COVID-19-pozitív páciensek rendelkezésére” – közölte Eliášová.

A gépeket kezelő személyzettel kapcsolatban elmondta: szükség esetén további egészségügyi dolgozókat fognak átképezni. Végül figyelmeztetett, hogy az ország nehéz helyzetben van, ezért a nyilvánosság elbizonytalanítása helyett inkább konstruktív hozzáállást kér a szakértőktől. „Ha összetartóak leszünk, közösen gyorsabban meg tudunk majd birkózni a pandémiával, és visszatérhetünk a normális életvitelünkhöz” – hangsúlyozta Eliášová.

Szalay szerint a szlovák egészségügyi rendszert az összeomlás veszélye fenyegeti, és ha lesz is hatása az aktuális óvintézkedéseknek, a legoptimistább forgatókönyv szerint is naponta ötezerrel fog nőni a koronavírus-fertőzöttek száma. Egyben felhívta a figyelmet, hogy a pandémiabizottság már szeptember 11-én jóváhagyta az óvintézkedések szigorítására vonatkozó javaslatot. Már akkor a családi ünnepségeket, valamint az esküvői fogadásokat jelölték meg mint fő járványgócokat. Három nappal később mégis lesöpörték az asztalról az intézkedésjavaslatokat. Szerinte több mint egy hónapot késtek az óvintézkedések szigorításával, közben pedig újabb járványgócok keletkeztek Árva (Orava) térségében, Bardejovban és máshol. Az orvos szakértő a válságstáb kommunikációját nagyon rossznak, ellentmondásosnak nevezte, ami elbizonytalanítja a közvéleményt, és utat nyit az összeesküvés-elméletek előtt. Azt is óriási hibának tartja, hogy nem kommunikálták megfelelően, mire jók a járványellenes óvintézkedések.

(TASR)