Csaknem százezer dollárért kelt el a Vissza a jövőbe-folytatás önbefűzős cipője

Csaknem 100 ezer dollárért kelt el egy önbefűzős Nike-cipő, amelyet Michael J. Fox viselt a Vissza a jövőbe című film folytatásában - számolt be róla kedden a BBC News.

A bal lábra való sportcipő a magától bekötődő Nike Air Mags-modell egyik darabja volt. Az 1989-ben készült filmben Marty McFly (Fox) és Doki (Christopher Lloyd) 2015-be, a jövőbe utazik, ahol a cipők önműködően fűződnek be.

A fél pár cipőt 92 100 dollárért vásárolta meg egy gyűjtő az eBay árverésén, a bevétel Fox Parkinson-kutatással foglalkozó alapítványát támogatja. Fox 2000-ben hozta létre az alapítványt, miután a kilencvenes évek elején kiderült, hogy Parkinson-kórban szenved.

A cipő egy Nike-alkalmazott gyűjteményéhez tartozott. A ritkaság azonban olyan rossz állapotban van már, hogy csak portlandi vásárlók licitálhattak rá, mivel nem bírta volna ki a szállítást. 2011-ben 1500 párat készítettek a nevezetes sportcipőkből, kifejezetten azért, hogy a bevétellel az alapítványt támogassák, ám ezek a cipők nem voltak önbekötők.

Az önbefűző modellre a Nike 2013-ban adta be a szabadalmi kérelmet.

Az 57 éves Fox alapítványa már több mint 650 millió dollárt fordított a Parkinson-kutatásra, ezzel a legnagyobb nonprofit alapítvánnyá vált, amely a betegség gyógymódját keresi.

MTI/para

20:06
Eladó a menyasszony!
Az osztrák kormánytagok gesztusokban és tettekben egy Putyin-fan club tagjainak rémlenek.
augusztus 13. - 14:53
Hova tűnt Marin Ljubičič?
Kellemetlen incidens vet árnyékot az új szezonban remekül teljesítő DAC szereplésére.