Csallóköz biztonságosabb kerékpárutakért kiált

2017. október 30. - 08:46

Varga Albin megyei képviselőjelölt, a nagymegyeri Tekergők biciklis klub elnöke beszél stratégiai elképzeléseiről - a közutak biztonságosabbá tételéről a kerékpárosok számára. 

Csallóköz biztonságosabb kerékpárutakért kiált

Sofőrként és kerékpáros sportemberként bátran kijelenthetem, hogy a Csallóköz bicikliút-hálózata még nem teljesen kiépített, eléggé kezdetleges állapotban van.

Tény, hogy környékünkön nincs összefüggő bicikliút, így a legtöbb esetben a kerékpárosok kénytelenek a túlzsúfolt és keskesny utakon haladni - akaratlanul is akadályozva a közúti forgalmat, és veszélyeztetni saját és mások egészségét.

Tény, hogy a megye idén először írt ki pályázatot kerékpárutakra, amely sajnálatos módon a mi régiónkat kevésbé érinti. Összefogással viszont lehetne ezen változtatni. Egy szakemberekből és kerépárosokból álló csapat tudná igazán véleményezni és megítélni, miként lehetne egy kerékpárutat jól kivitelezni. Természetesen a tervek anyagi forrás nélkül nem valósíthatók meg. Megyei támogatásból finanszírozva az egész járásban lehetőségünk nyílna további kerékpárutak létrehozására, illetve segíteni az egyes falvak ezzel kapcsolatos papírmunkáját, amennyiben szükségük van rá.

Terveink közt szerepel továbbá a busztársaságok kerékpárhordozóval való támogatása is.

Annak érdekében, hogy ez a vízió megvalósulhasson, hogy változtatni tudjunk az utak állapotán, hogy összefüggő és biztonságos kerékpárút-hálózat valósuljon meg a Csallóközben, úgy határoztam képviselő-jelöltként indulok az idei megyei választásokon.

Szavazatával Ön is hozzájárulhat ahhoz, hogy ez vízió valósággá váljon.

"Egy olyan csapatot alakítottunk ki, akikkel előbbre tudnánk vinni a Dunaszerdahelyi járást."

(PR-cikk)