Kártérítésként 15 ezer eurót kért tőle.
Kártérítésként 15 ezer eurót kért tőle.
A rendőrség jelenleg keresi az elkövetőt.
Egy videót is közzétettek, amelyben a tettes azonosításához kérik a lakosság segítségét.
10 ezer eurót csalt ki áldozatától.
Az állítólagos katona pénzt kért kölcsön a nőtől, hogy kiléphessen a seregből.
A nő célja az volt, hogy visszajöjjön hozzá a barátja.
A rendőrök intenzív nyomozása eredményre vezetett.
Egyre növekszik a csalók száma.
A férfiakat az ujja köré csavarta, majd kihasználta őket.
Kanadával találkoznak a fináléban.
Az alsóházban a tabellaelső hazai pályán hétszer rezdült a hodosiak hálója.
Arról egyelőre nem számolt be a Bayern, hogy Salihamidzic utódja ki lesz.
A hidat tavaly október 8-án érte támadás.
A Schäfer Andrást sérülés miatt nélkülöző Union Berlin 1-0-ra verte a Werder Brement.
A németországi születésű diplomata 1973-ban Nobel-békedíjat kapott.
Az átadóra egy kis kiállítással is készültek.
A 25 éves holland mögött a 41 éves Fernando Alonso indul.
Eddig az utasok többségének nem az útlevélellenőrző pultoknál kellett sorban állniuk.
Most minden képviselő "villogni" szeretne a pártja vezetője előtt.
Higgyetek a holnapban!
Oroszország sértett, bosszúszomjas, brutális hatalom lesz.
Jó hírünk van azoknak, akik szeretik a meleget és a napsütést.