A művészek felnőtteknek és gyermekeknek szóló színdarabokkal is készülnek.
A művészek felnőtteknek és gyermekeknek szóló színdarabokkal is készülnek.
Rimaszombatba és Fülekre látogattak a színészek.
A három kívánság című népmesét adják elő.
A kitüntetést egyfajta mérföldkőnek tekinti.
Az idén 750 éves Csáb község és a helyi Alapiskola közös szervezésében valósul meg.
A fesztivál hétfőn, azaz november 21-én vette kezdetét.
A Nyári Színházasdi 2022-ben tovább folytatódik.
A Buták versenye című meseelőadására március 25-én kerül sor a VMK színháztermében.
A fesztiválra rendre a világ számos pontjáról érkeznek színházak.
Orbán Viktor rendszere egyre negatívabb példa, legalábbis a szlovák ellenzék számára.
Felidézte az mRNS-kutatás legfontosabb mérföldköveit, azt is amikor az mRNS-t felfedezték.
A Szent Szófia-székesegyház melletti tér fáján fölkapcsolták a díszkivilágítást.
Benjamin Zephaniah-nál nyolc héttel ezelőtt diagnosztizálták az agydaganatot.
Az ilyen esetek megelőzése érdekében össztársadalmi szinten kell foglalkozni a problémával
Kedves nyugdíjasok, a Pellegrini által megígért plusz nyugdíjat nem a kormánytól kapjátok.
Szlovákia vezetője formában van, a gyerekek nagy bánatára.
A cseh űrhajós űrutazásának költségei mintegy 60 millió dollárt tennének ki
Az ügyet azonnal a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) vette át.
A filmet körbelengi a hetes szám.
A Liverpool egy héten belül harmadszor lép majd pályára szombaton a PL-ben.
Fontos, hogy mindenki legyen különösen óvatos az utakon.