Drucker bemutatta csapatát, Cséfalvay Katalin is benne van

camera

1

Drucker bemutatta csapatát, Cséfalvay Katalin is benne van

Fotó: SITA 

Megosztás

A Fico-kormány egészségügyi minisztere, a Pellegrini-kormányban belügyminiszteri mandátumát mindössze három héten át betöltő Tomáš Drucker már korábban bejelentette Dobrá voľba nevű pártjának megalapítását, a Focus ügynökség ma nyilvánosságra hozott felmérése szerint pedig 2,1%-os támogatottságról indítanak. Drucker ma bemutatta csapatát is, húzónevekkel, akikkel nekivágnak a választásoknak.

A magyar választó szempontjából a legérdekesebb név Cséfalvay Katalin, aki csak napokkal ezelőtt jelentette be távozását a Híd párt frakciójából, korábban pedig a Sieť listáján került be a parlamentbe. Ugyancsak Drucker csapatát erősíti a jövőben Martin Fedor is, aki még az SDKÚ-DS színeiben 2006-ban egy rövid ideig honvédelmi miniszter is volt, 2016-ban ugyancsak a Sieť listáján jutott be képviselőként, a párt széthullása után pedig átült a Híd-frakcióba.

További ismerős arc Anna Ghanamová, aki korábban a Markíza újságírónője volt, egy ideje viszont a szociális szférában tevékenykedett. Ő az alapítója a Tretie srdce nevű babamentő fészkek alapítója, valamint a Náruč (Ölelő kar) nevű pozsonyi idősotthon igazgatója. Ugyancsak ismerősen csenghet a neve Lucia Kurilovskának, aki a Rendőrakadémia rektora, Miroslav Kočan pedig az Általános Egészségügyi Biztosító (VšZP) korábbi igazgatója.

Ghanamová kijelentette, hogy talán sokakat meglep, hogy ő itt áll, még őt magát is egy picit. "A politikusok nem hallgatják meg a szakmai nyilvánosságot, ezért a szakmia nyilvánosságnak kell belépnie a politikába" – fogalmazott.

Cséfalvay Katalin Drucker pártjának a külpolitikával és a környezetvédelemmel is foglalkozik majd. "Örülök annak, hogy a Dobrá voľbánál lehetőségem nyílik visszatérni arra a területre, amellyel az akadémiai talajon is foglalkozom, mégpedig a környezetvédelem és klímaváltozás területére.

Lucia Kurilovská büntetőjogi szakértő szavai szerint a gyengékre, a bűncselekmények áldozataira fókuszálna, akiknek a joghoz vajmi gyenge a hozzáférésük.

Miroslav Kočan megjelenése meglepetést jelent, noha őt maga Drucker jelölte a VšZP élére, amikor 2016-ban egészségügyi miniszter lett. Ő korábban az Allianznál dolgozott különböző menedzseri pozíciókban, és ő volt a VšZP első igazgatója, aki parlamenti meghallgatáson ment keresztül. Hozzájárult a biztosító fellendítéséhez, tavaly szeptemberben viszont indoklás nélkül távozott. Azóta a biztosító ismét bajban van. Ismert arról is, hogy ő volt az, akivel folytatott beszélgetését Robert Fico rögzítette és kirakta a Facebookra, hogy az intézkedéseit bírálja.

(Denník N)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program