Cseh elnökválasztás - Megkezdődött a második forduló

2023. január 27. - 15:58 | Külföld

Megkezdődött pénteken délután a cseh elnökválasztás második fordulója, amelyben eldől, hogy Petr Pavel nyugalmazott tábornok, vagy Andrej Babiš volt kormányfő lesz az utódja Miloš Zemannak, akinek második - egyben utolsó - mandátuma március elején lejár.

Cseh elnökválasztás - Megkezdődött a második forduló
Fotó: TASR/AP

A két jelölt közül az győz, aki megszerzi a leadott szavazatok egyszerű többségét.

Petr Pavel a két hete lezajlott első fordulóban 35,4 százalékot, míg Andrej Babiš 34,99 százalékot kapott.

A választási helyiségek pénteken délután kettőtől tízig, szombaton pedig reggel nyolctól délután két óráig lesznek nyitva. A voksolás eredményét a cseh statisztikai hivatal a szombati késő délutáni órákra ígérte.

A bejegyzett szavazók száma meghaladja a nyolcmilliót. A két hete lezajlott első fordulóban a választási részvétel 68 százalékos volt, a sajtó szerint most ennél is nagyobb érdeklődésre lehet számítani.

Csehországban 2013-ban vezették be a közvetlen államfőválasztást, korábban ez a jog a parlament két kamaráját illette, amelyek együttes ülésen döntöttek a köztársasági elnök személyéről. Miután a kilencvenes évek második felétől a parlamenti elnökválasztásokat rendre botrányok kísérték, módosították a hatályos alkotmányos előírást, és bevezették a közvetlen elnökválasztást.


(MTI)