Cseh kormányalakítás - Zeman pénteken kinevezi az új cseh kormányt

2021. december 13. - 21:21 | Külföld

Miloš Zeman pénteken kinevezi az új cseh kormányt olyan összetételben, ahogyan azt Petr Fiala kinevezett kormányfő javasolta - közölte Petr Fiala hétfőn este Prágában az új kormánykoalíció öt pártja elnökének közös sajtótájékoztatóján.

Cseh kormányalakítás - Zeman pénteken kinevezi az új cseh kormányt
Illusztrációs felvétel (TASR/AP)

Az államfő délután Lányban fogadta Petr Fialát, akivel több mint egy órán át tárgyalt az új kormány megalakításáról.

Fiala elmondta: az államfő tájékoztatta, hogy külügyminiszterré nevezi ki Jan Lipavskyt, a Kalózpárt jelöltjét is, aki ellen kifogásai vannak.

"Az elnök fenntartja kifogásait, de ebben a nehéz helyzetben nem akarja terhelni a kormányt még ezzel a problémával is, ezért Lipavsky kinevezése mellett döntött" - jelentette ki Fiala, aki méltányolta és nagyon felelősnek minősítette Zeman döntését.

Miloš Zeman kifogásolja - közölték az elnök munkatársai - , hogy a külügyminiszter-jelölt csak alapfokú egyetemi képzettséggel rendelkezik, és szerinte tartózkodóan viszonyul Csehország együttműködéséhez Izraellel, Oroszországgal és Kínával, illetve a visegrádi négyekkel. Lipavsky Zeman kifogásait alaptalannak minősítette.

Az új cseh kormánynak a miniszterelnökkel együtt 18 tagja lesz. Kinevezésére pénteken délelőtt a Lány kastélyban kerül sor. Miloš Zeman, akit október elejétől több mint egy hónapig a prágai Központi Katonai Kórházban májzsugorodással kezeltek, ugyanis orvosai tanácsára nem hagyhatja el Lányt, a cseh államfők vidéki rezidenciáját. Az államfő kezelésére felügyelő orvosi konzílium a múlt hét végén közölte, hogy Zeman egészségi állapota mérsékelten javult.

Petr Fiala szerint kormánya január 12-e körül kér majd bizalmat a képviselőháztól. A hatályos szabályok szerint az új cseh kormánynak a kinevezésétől számított harminc napon belül kell a képviselőház elé terjesztenie programját.

A kormánynak a bizalom megszerzéséhez a képviselőház tagjai felének a támogatására van szüksége. Miután a 200 tagú képviselőházban az ötpárti új kormánykoalíciónak 108 mandátuma van, a bizalmai szavazás eredménye lényegében előre adott.

MTI