Cseh László tiltott listás szert szedett, de nem doppingolt

2016. szeptember 19. - 20:51 | Sport

A kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László úszót is megnevezte a Fancy Bear nevű orosz hackercsoport mint olyan sportolót, aki tiltott listás szert szedett, ugyanakkor ez nem számít doppingolásnak, mert a magyar versenyző asztmájára kapott legálisan formoterolt.

Cseh László tiltott listás szert szedett, de nem doppingolt
Cseh László (Fotó: MTI)

A hétfőn kiszivárogtatott dokumentum szerint

Cseh még 2011 októberében kapott asztmára formoterolt. Mivel a szer szedését szükség esetén engedélyezték 6 mikrogrammig, ezért csak akkor számítana doppingolásnak, ha az úszó ennél nagyobb mértékben inhalálta volna a készítményt.

Cseh László, a Magyar Úszó Szövetségen keresztül az MTI-nek megerősítette, ilyen engedélyeket korábban évről évre kérnie kellett gyermekkori asztmája miatt, a nyilvánosságra hozott dokumentum azonban az utolsó volt a sorban, hiszen 2012 óta - már a londoni játékokat megelőzően - egy olyan készítményt használ szükség (azaz kizárólag légzési nehézségek) esetén, melynek összetevői közül semmi sincs tiltólistán, azaz öt éve nincs szüksége az úgynevezett TUE-engedélyre.

Orosz hackerek korábban behatoltak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisába, bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkhoz jutottak hozzá sportolókról, és ezek nyilvánosságra hozatalával fenyegetőznek.

A csoport egy hete első lépésként amerikai sztárversenyzőkről (Serena és Venus Williams, Simone Biles) tett közzé - szerinte - egyértelműen doppingolásra utaló adatokat.

Egyben tudatták, hogy

"hamarosan szenzációs bizonyítékokat közölnek híres versenyzőkről, akik doppingszereket használnak".

A WADA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve az érintett versenyzők és sportszervezetek is határozottan tagadják a vádakat, míg az orosz kormány elhatárolódott az akciótól.

(MTI/para)