Csehországban már a harmadik koronavírus-fertőzött vesztette életét

2020. március 25. - 08:17 | Külföld

Újabb halálos áldozatot követelt a Covid-19 nevű fertőzés Csehországban. Adam Vojtěch cseh egészségügyi miniszter szerint egy 71 éves nő vesztette életét.

Csehországban már a harmadik koronavírus-fertőzött vesztette életét
Fotó: TASR

Az egyéb egészségügyi problémákkal küzdő idős nő vasárnap került be az egyik prágai kórházba, miután beigazolódott nála a koronavírus-fertőzés gyanúja. Az egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint a páciens egyik rokonától fertőződött meg. Vojtěch felszólította az embereket, hogy ebben az időszakban ne látogassák idős hozzátartozóikat, de ha ez mégis elengedhetetlen, akkor viseljenek védőmaszkot.

Csehországban vasárnap követelt először halálos áldozatot a koronavírus – egy 95 éves férfiről van szó, aki szintén súlyos egészségügyi problémákkal küzdött. A második áldozat egy 45 éves rákos férfi volt, aki kedden vesztette életét.

Az egészségügyi miniszter szerint jelenleg 1394 fertőzöttet tartanak nyilván, a gyógyultak száma 10.


(tvnoviny.sk)