Csemadok-törvényt akar a Csemadok, tárgyalnának a Híddal is

2020. január 22. - 15:22 | Belföld

Csemadok-törvény, egy kisebbségvédelmi törvény és szlovákiai magyar nemzeti tanács alapelveinek előkészítéséről döntött a Csemadok Országos Elnöksége, a munkacsoportok létrehozásával Petheő Attilát, a komáromi járási Csemadokszervezet elnökét bízták meg.

Csemadok
Fotó: Paraméter

„A munkacsoportok felállítása az első lépés, a törvénytervezet kidolgozása, az alapelvek meghatározása már a csoport tagjainak feladata lesz” - mondta a Paraméternek Petheő. A Csemadok-törvény kidolgozásához a közművelődéshez értő szakemberek mellett jogászokat is fel akar kérni. Úgy véli, hogy az első változat akár már májusra elkészülhet.

Nem zárja ki azt sem, hogy a javaslat előkészítése során a Híd szakembereivel is tárgyalni fognak. A párt tavaly jelentette be, hogy olyan törvény kidolgozását kezdeményezik, amelynek célja egy magyar közművelődési intézet létrehozása lesz. Kérték más szervezetek mellett a Csemadok együttműködését is, de a szervezet január elején visszautasította a Híd javaslatát, arra hivatkozva, hogy az rövid távú pártpolitikai célokat követ. A levél befejezésében elutasítják a Híd törvényalkotásra tett javaslatát. „Meggyőződésünk, hogy a nemzeti közösségek jogos igényei nem rendezhetők megfelelően külön törvények és rendelkezések meghozatalával, főleg nem pártpolitikai célok előtérbe helyezésével” – írta válaszlevelében a Hídnak a Csemadok Országos Elnöksége. Akkor úgy vélték a magyar pártok, civil- és szakmai szervezetek bevonásával kellene tárgyalni erről a kérdésről, és elsősorban egy kisebbségi kerettörvény elfogadását szeretnék elérni.

Petheő nem tartja Csemadok-ellenesnek a Híd javaslatát sem. „Azt én úgy értelmeztem, mint egy alapanyagot, amiről érdemes lehet tárgyalni” - mondta a Paraméternek Petheő.

A Híd továbbra sem zárkózik el a tárgyalások elől. „A megbeszélésre vonatkozó ajánlatunk továbbra is érvényes, bízom benne, hogy meg is fog valósulni” - mondta a Paraméternek Rigó Konrád (Híd) a kulturális minisztérium államtitkára. Ők is dolgoznak saját elképzelésükön, és fontosnak tartják benne a Csemadok véleményének megjelenítését is.

A Csemadok-törvény mellett a szervezet elnöksége két másik munkacsoportot is felállít: az egyik a kisebbségvédelmi törvényjavaslat kidolgozásával foglalkozik majd, a másik pedig egy szlovákiai magyar nemzeti tanács létrehozásának lehetőségeit próbálja felmérni. „A nemzeti tanácsra vonatkozó elképzelések akár már márciusban elkészülhetnek” - véli Petheő.

(Para)