Csendben veszíteni

Trump nem több, mint egy felfújt duda: politikai tapasztalata nincsen, programja sincsen, sőt a legtöbb fogas kérdésben álláspontja sincsen, ellenben folyamatosan dől belőle a meleg levegő. Méghozzá nem is akárhogy: futószalagon, feltett szándékkal hozza egymás után a balhékat, a beszólásokat. Trump továbbfejlesztette a régi bölcsességet, mi szerint a rossz reklám is reklám: az ő értelmezésében teljesen mindegy hogy valaki mivel, hogyan és milyen előjellel szerepel, amíg szerepel. Neki nem számít, hogy mennyi embert tántorít el, pontosan tudja, hogy önmagában az, hogy többet beszélnek róla, mint bárki másról, nyerő helyzetbe helyezi őt. A jelek szerint a dolog eddig működik, még olyan viszonylag erős jelöltek mellett is, mint a legújabb Bush, illetve több sikeres kormányzó.

Ez a lecke jár az eszemben Közép-Európában is. Úgy Magyarországon, mint Szlovákiában igaz, hogy a menekültkérdés paralizálja az ellenzéket, amelynek pártjai közül csak az eleve korlátozott közönséggel rendelkező rétegpártok hajlandóak látványosan szembemenni a „migránsellenes” kormányzati kommunikációval. Inkább a csend honol az ellenzéki térfeleken. A két ország közbeszédjének helyzete persze más. Magyarországon az Orbán-kormány hozza szokásos profi kommunikációját, az eseményeket igyekezve olyan irányban alakítani, hogy abból belpolitikai profit származzon. Hogy ennek milyen külpolitikai következményei vannak, hogy mi történik magukkal a migránsokkal, és hogy Magyarország a nagy nemzetegyesítés jegyében épp a határon túli közösségeket rakja kerítések túloldalára, nyilvánvalóan kevéssé izgatja a Fideszt, akik a szemüket folyamatosan a „labdán” tartják. Mindeközben az ellenzék erői túlságosan kicsik és hiteltelenek ahhoz, hogy jelentős ellenállást tudjanak kifejteni, szokás szerint Gyurcsány Ferenc kivételével, akinek egy-egy mediális megmozdulására még most is kíváncsi a közönség. Ma például Pozsonyban is nagyon sokan hallottak arról, hogy az ex-miniszterelnök a határ szerb oldalán „rekedt”. Ez volt az ellenzék eddigi egyetlen médiaképes akciója, plusz esetleg éppen korábban Gyurcsányék házi menekült-befogadó akciója.

Szlovákiában a Fico-kormány megint halvány, óvatoskodó, amatőr és elkésett másolatát hozza az orbáni játéknak. Azonban mindennek ellenére a szlovák ellenzék számos pártjának zöme nem volt hajlandó elfoglalni az így kinyíló kommunikációs teret. A Híd kivételével ezek a pártok vagy lapítanak, vagy pedig csendesen támogatják a Smer politikáját, amelynek egyébként se füle, se farka. Kvótákat nem, de más megoldásunk nincs. Vagyis, lezárjuk a határokat pedig még nem is jött ide nagyjából senki. Vagyis jöttek volna Bősre, amiről a helyieket nem tájékoztattuk, utána meg kapkodva próbáltunk mondani valamit. Ziccer ziccer hátán, de nincs, aki berúgja. Fico önkinevezett kihívója, Rado Procházka bátorsága addig tart, amíg nem kell valami bátrat tennie. Onnantól óvatos, láthatatlan, szürkébb, mint a jól bevált fehér inge a huszadik mosás után. A többiek pedig szóra sem érdekesek, a jelek szerint. Magyarországon a Fidesz mamutként nyomta agyon a többieket, Szlovákiában Ficonak meg sem kell erőltetnie magát, hogy az övé legyen a legmarkánsabb vélemény.

Ha ez így marad, úgy egyik országban sem lesz a következő választásokon kormányváltás. Magyarországon kevésbé az ellenzék hibájából, mint amennyire az orbáni rendszer profizmusából adódik ez. Szlovákiában viszont ezek után semmiféle hitelessége nem lesz annak, amikor 2016 márciusában a hoppon maradó jobbos erők mutogatni fognak majd egymásra, médiára, kutyára, macskára, Ficóra, Frešóra, bárkire. Alibizmussal nem lehet kormányt váltani, ha programszerűen csendben maradnak, más majd betölti a teret. De persze a választásokig még van fél év. Kérdés, hogy lehet-e fél év alatt gerincet növeszteni. Remélhetőleg a tudósaik már dolgoznak a megoldáson.