A Csendes-óceánba kell önteni a fukisimai atomerőmű sugárszennyezett vizét

A Csendes-óceánba kell öntenie a fukisimai atomerőművet üzemeltető cégnek a nyolc évvel ezelőtt természeti katasztrófa áldozatává vált erőműben felgyülemlett sugárszennyezett vizet - közölte kedden Harada Josiaki japán környezetvédelmi miniszter.

A Csendes-óceánba kell önteni a fukisimai atomerőmű sugárszennyezett vizét
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Azóta, hogy a létesítményt kilences erősségű földrengés rázta meg 2011. március 11-én, a Tokyo Electric Powernak (Tepco) több mint egymillió tonna sugárszennyezett vizet gyűjtött össze tartályokba a megrongálódott erőmű hűtőrendszeréből. Az üzemeltető tájékoztatása szerint a tartályok, amelyekbe a radioaktív vizet gyűjtik, 2022-re megtelnek.

Harada tokiói sajtóértekezletén elmondta, hogy az egyetlen lehetőség a probléma megoldására, hogy az ezen időpont után összegyűjtendő vizet a tengerbe ömlesztik, ahol az felhígul. A kérdést a kormány meg fogja vitatni, ő javaslatot tesz majd a megoldásra.     A végső kormánydöntés előtt megvárják egy szakértői bizottság jelentését. A miniszter nem beszélt arról, hogy szerinte mennyi vizet kell majd a tengerbe önteni.

Ha szabad utat engednek a sugárszennyezett víz tengerbe öntésének, akkor a lépés kiválthatja az olyan szomszédos országok haragját, mint Dél-Korea, amely a múlt hónapban bekérette a szöuli japán nagykövetség rangidős tisztviselőjét, hogy számon kérje: mit tesz Japán a Fukusimában felgyülemlett radioaktív vízzel.

A két ország között amúgy is feszült a viszony amiatt, hogy vita bontakozott ki közöttük a világháborús kényszermunkások kárpótlása miatt.

A tengerparton fekvő atomerőművek rendszerint eresztenek valamennyi hűtővizet az óceánba. Ez a víz tartalmaz tríciumot, a hidrogén radioaktív izotópját, amelyet nehéz leválasztani, és amelyet viszonylag ártalmatlannak tekintenek.

A Tepco, amelyet a helyi halászok is rendszeresen bírálnak, tavaly beismerte, hogy a tartályokban felgyülemlett víz a trícium mellett más, szennyező anyagokat is tartalmaz.

(MTI)