Csicsay Csaba és Ogar tarolt a nagyabonyi rendőrkutyaversenyen!

2016. október 7. - 20:30 | Régió

Pénteken délután eredményt hirdettek a Nagyabonyban megrendezett rendőrkutyaversenyen.

Csicsay Csaba és Ogar tarolt a nagyabonyi rendőrkutyaversenyen!
Csicsay Csaba és Ogar (Fotók: Paraméter)

A tizenegy résztvevő közül az első nap után a dunaszerdahelyi városi rendőrség munkatársa, Csicsay Csaba és német juhásza, Ogar álltak az élen a pontversenyben 133 ponttal, 128 és 122 pont közti eredménnyel azonban négyen is szorosan követték.

Csicsay Csaba kérdésünkre elmondta, hogy a gyakorlatok közül az objektumban történő emberkeresés sikerült számukra a legjobban. Ez a dunaszerdahelyi Korona vendéglő egyes helyiségeiben zajlott. A kutyát fent engedték be a kocsmahelyiségbe, és meg kellett találnia a föld alatti szinten lévő passzív személyt, majd jeleznie a vezetőnek. Ogar és Csicsay erre a maximális 20 pontot kapták csütörtökön, Rajtuk kívül a pozsonyi és az érsekújvári különítmény egy-egy egysége ért csak el ilyen magas pontszámot.

A magyarországi versenyzőknél éppen ennél a számnál akadt némi probléma, mivel elmondásuk szerint ők csak aktív személy felderítését gyakorolják a kutyáikkal.


A csütörtöki versenynapról ITT írtunk, az egyes versenyszámokról részletesebben pedig ITT.


Pénteken délelőtt került sor az engedelmességi gyakorlatokra, melyek során a résztvevők szóban vagy kézjellel utasíthatták a kutyáikat, viszont pórázt nem használhattak, és más módon sem érhettek az ebekhez. Sétánál a kutyának szorosan kellett igazodnia a vezetőjéhez, és közben őt kellett néznie, utasításra azonnal feküdnie vagy ülnie, majd elindulásnál, fordulásnál tartania vele a lépést.

Emellett egy egy méter magas akadályt leküzdve kellett visszaszereznie az eldobott segédeszközt, az egyik látszólag egyszerű, de egyébként roppant nehéz feladat során pedig a vezető utasítására lefektetett kutyának a helyén kellett maradnia három percig, miközben a vezetője ott hagyta, és elbújt egy paraván mögött.

"Ma az engedelmes gyakorlaton nagyon fáradt volt már" - jegyezte meg Csicsay Ogarról a verseny után. Ehhez képest ezúttal is ők kapták a legtöbb pontot (84), ezzel meg is tartották az első helyet az egyéni versenyszámban (217 p).

Pénteken már csak a pozsonyi rendőrségtől Ondrej Krištofič és kutyája, Harry tudta tartani velük a lépést, ők 82 pontot kaptak, így 9 ponttal lemaradva (208 p) egyéniben a másodikok lettek. A harmadik az összetettben 191 pontot szerző érsekújvári Martin Miko és Ivor lett.

Az egyes versenyszámok közül az őrző-védő gyakorlatok között a legkiegyensúlyozottabb eredmény a támadó szájkosaras blokkolása, illetve az éjszakai elfogás során született, mindkét esetben csak egy-két versenyző pontszáma tért el nagyobb mértékben a többiekétől.

Pongrácz István, az engedelmességi gyakorlatok bírója, a somorjai városi rendőrség munkatársa ennek kapcsán elmondta, hogy a legmagasabb, hármas szintű gyakorlatokról volt szó, éppen abból kifolyólag, hogy a kutyának vezényszavakra, és nem pórázzal való irányítás alapján kell megfelelően cselekednie. "Csak a gazdájára kell figyelnie, muszáj koncentrálnia. Irányváltoztatásnál fordulnia kell a gazdával, és ha későn fordul, vagy hátraarcban akadályoz, akkor pontlevonás következik" - szögezte le.

Csicsay Csaba és Ogar kapta a különdíjat az őrző-védő, valamint az engedelmességi gyakorlatok során megszerzett elsőségéért, valamint a Dezider Mecner-díjat, amelyet 2012-ben öngyilkosságot elkövetett elismert kutyakiképzőről és rendőrségi kutyavezetőről neveztek el. Ez utóbbit az elhunyt édesapja adta át Csicsaynak.

A dunaszerdahelyi városi rendőrségnél dolgozó kutyavezető így összesen négy kupával térhetett haza.

Csapatban a három-három kutyavezetővel felálló különítmények közül a pozsonyiak végeztek az élen 557 ponttal, másodikok az érsekújváriak lettek 537 ponttal, míg harmadikok a magyarországiak 337-tel.

(para)