Csilizközi Őstermelői Piac: Háromgenerációs szórakozás

Szombaton ismét megnyitja kapuit a Csilizközi Őstermelői Piac, amely amellett, hogy háztáji termékeket kínál, kiváló szórakozást nyújt fiatalnak és idősnek egyaránt. Ide nem ciki a nagyit is elhozni.

Csilizközi Őstermelői Piac: Háromgenerációs szórakozás

Még csak a hét eleje van, de a közösségi oldalon közel 1600 ember érdeklődik a hétvégi esemény iránt. Persze azzal a szervezők is tisztában vannak, hogy ennyien mindenképpen lesznek a piacon, sőt… A legutóbb is több mint ezer, vagy több ezer látogató fordult meg az árusok standjainál az egész nap folyamán és valaki azt mondta, kevesebben biztosan nem lesznek már.

Aki pedig egyszer ellátogatott a csiliznyáradi piacra, máskor is visszatér. Ráadásul hozza magával a nagymamát is. Hiszen ez a lényeg, hogy együtt legyen a család, szép időben közösen vásároljanak, szórakozzanak, egyenek egy jót. Mert valljuk csak be, egyre kevesebb időt töltünk a szeretteinkkel, amin változtatni kell. A Csilizközi Piac pedig egy jó színtér erre is, hiszen itt aztán tényleg mindenki megtalálja a számítását. Legyen szó hét vagy hetven évesről.

Úgyhogy nincs is más dolguk, mint kocsiba vágni magukat október 20-án, szombaton, megállni a nagyiért is, és eljönni a Csilizközi Őstermelői Piacra.

S úgy fest, az időjárás is a kegyeibe fogadott bennünket, hiszen napsütésre van kilátás. Persze a fonott kosarat se felejtsük otthon!

 

(PR-cikk)