Csoda szép adventi koszorúk készültek Dunaszerdahelyen!

Negyedik alkalommal rendezték meg a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban az adventikoszorú-készítő versenyt.

További fotókért kattints a képre!
 
A 2014-ben hagyományteremtő céllal elindított ünnepváró esemény nagy népszerűségnek örvend az iskola diákjai körében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy időközben szinte háromszorosára nőtt a résztvevők száma. Míg az első alkalommal „csak“ 36 tanuló vágott neki a kreatív megmérettetésnek,
idén már 99-en vállalták az alkotó tevékenységre ösztönző kihívást.
 
 
Az idei verseny különlegessége az volt, hogy
az 53 koszorú több mint felét fiúk készítették.
A versenyen minden évfolyam és minden szakirányzat  képviseltette magát. A szervezők nagy örömére voltak, akik az eddig megrendezett összes koszorúkészítő versenyen részt vettek. A zsűri idén három kategória – egyedi, klasszikus, csak természetes anyagokból álló – legjobb koszorúit díjazta. 
 
A klasszikus díszítő megoldásokat választók többnyire karácsonyi gömbökkel, gyöngyökkel, szalagokkal varázsolták a szalmaalapot ünnepivé. A természetes anyagok kedvelői koszorúira narancs, fahéj, szegfűszeg mellett pisztácia, toboz, csillágánizs, tölgyfamakk, borostyán is került.
 
 
Az egyedi kategóriában indulók koszorúdobozzal, tálcára vagy tálba készített pályaművekkel versenyeztek. Voltak akik dísztollakkal, pamutgombolyaggal, szárított virágszirmokkal ékesítették alkotásaikat. Két alkotópáros az általuk tanult szakirányzatot szimbolizáló koszorúval nevezett be a versenybe.
 
A jövendőbeli élelmiszeripari minőségellenőrök gyertyáikat mérőedénybe helyezték, és fahéjjal, színes cukorkákkal töltött kémcsövekkel díszítették a koszorúalapot, míg a sporttagozatosok evezőlapát-, súlyzó- és focikapu-motívumokkal dekorálták alkotásaikat.
 
 
A rendkívül nehéz helyzetben lévő zsűri a beígért kategóriánkénti három helyezés mellett még további 13  kreatív ötletmegvalósítást különdíjjal jutalmazott. A karácsonyi hangulatban telt délelőtt végére a virágkötő szakkör tagjai az iskola adventi koszorúját is elkészítették. Az esemény dallal  kezdődött – Baláž Noémi előadásában a Karácsonyi álom volt hallható –, és dallal is zárult, Mórocz Marcela a Szeretet ünnepén című zeneszám előadásával tolmácsolta az adventi időszak üzenetét:
„Sok színes ajándék,mit kaphatunk, mindennél fontosabb, hogy így együtt vagyunk.” 
 
(para)