Csodadoktorok összeborulása
Budapesten járt Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, Itália erős embere. Ebből az alkalomból ő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem mulasztotta el, hogy kifejezze kölcsönös szimpátiáját és tiszteletét, bár a rajongás mintha Orbán részéről lett volna erősebb, ő nevezte Salvinit „Európa legfontosabb emberének” a torinói La Stampának adott interjúban, és nem fordítva.
A logika kicsit hézagos, mert az olasz politikusnak ezt a státusát Orbán abból vezeti le, hogy a feladat most: előre látni a nagy arab vagy fekete-afrikai kivándorlási hullámokat (ilyen indult a Közel-Kelet felől 2015-ben), és ha nem sikerül megelőzni őket, akkor meg kell állítani.
Felhívom a figyelmet a fogalmazásra: nem bevándorlásról beszél (amiket a kormányplakátok szerint meg kell állítani), hanem nagy kivándorlási hullámokról (az olasz eredetiben: „i grandi esodi”, amiben mindenki felismerheti a latin exodus szót). Ezeket ott helyben kellene megelőzni.
Namost Salvini sem előre nem látta a 2015-ős kivándorlási hullámot, de a megelőzésére sem tett semmit, ugyanis távol volt minden kormányzati hatalomtól, ahogy most sem tesz semmit a kivándorlás megelőzésére. Sőt, mint arra az olasz lap újságírója felhívja a figyelmet, ellentétben a magyar kormánnyal teljes bevándorlási stopot sem akar (hozzátehetjük: közben drasztikusan harcol az illegális bevándorlás ellen), hanem „legalább papíron” a dublini megállapodás felülvizsgálatát és a bevándorlók újraelosztását kéri.
Salvinit azért is nehéz Európa váteszének beállítani, mert pártja, a Liga (teljes nevén: Északi Liga Padánia Függetlenségéért) küszködő kis radikáljobboldali párt volt a 2018-as választásokig, vagy a peremen, vagy – szükségből, még jóval Salvini főnöksége előtt – Berlusconi megtűrt és lázongó partnereként, komolyan nem vett különcöket küldve az Európai Parlamentbe.
A második világháború utáni – eleve nem tipikus – olasz politikai rendszer maradványainak összeomlása, a hagyományos (posztkommunista) baloldal történelmi veresége és a Berlusconi-féle – hivatalosan még kereszténydemokrata-liberális, az Európai Néppárthoz tartozó – jobbközép meggyengülése kellett ahhoz, hogy Salvini pártja, mint harmadik legerősebb, döntő befolyáshoz jusson a koalícióban, amit a hasonlóan euroszkeptikus, bevándorlás-ellenes, antiglobalista, de jelszavaiban inkább anarchobaloldali 5 Csillag Mozgalom vezet.
Olaszország – rendhagyó politikai viszonyaitól nem függetlenül – gazdasági válságban van, az euróövezetben egyedül itt volt visszaesés 2018-ban, és 2019-re is alig mérhető növekedést jósolnak, és válságok idején természetes, hogy a nép számottevő része a szabályokat nagyjából betartó politikusok helyett azokba veti bizalmát, akik valami mást akarnak, illetve legalább látványosan akarnak valamit. A Liga erősödik, ma már Olaszország legnépszerűbb pártja.
Az is természetes, hogy a szabályellenességet ezek a politikusok a „Brüsszel”-ellenesség keretében értelmezik, hiszen az Európai Bizottság és a benne most legerősebb jobb- és balközép pártok – Orbán hol liberálisnak, hol hatvannyolcasnak nevezi őket, Salvini szerint lepaktáltak a baloldalal –, ők várják el leginkább a szabályok betartását. És természetes, hogy az ilyen politikai erőket azok a nagyhatalmak támogatják, amelyek gyengíteni szeretnék Európát.
A magyar párhuzamokat és a különbségeket külön cikkben lehetne elemezni, most csak egy érdekes elem a sztoriban. A média megrökönyödésre még képes része fennakadt Salvini azon magyarországi nyilatkozatán, hogy veszélyben vannak a keresztény gyökerek, és ha „továbbra is a baloldal kormányozza az Uniót”, akkor „Európa hamarosan iszlám kalifátus lesz”.
Ez – nyilván az olasz sajátosságából adódóan – kissé eltér a magyar kormányzati mitológiától, ahol „a liberálisok” aknamunkája vezet Európa eliszlámosodásához, de amúgy nem különbözik tőle abban, hogy tényszerűen hülyeség. Nem is új a hazai propagandához képest: Rogán Antal akkor Fidesz.frakcióvezető, ma a kormánypropagandáért is felelős miniszter, már 2015-ben kifejtette, hogy ha nem vigyázunk, unokáink az „Európai Egyesült Kalifátusokban” fognak élni, és ezt ő nem akarja. (Ez némileg különbözik a „hamarosan” fenyegetésétől, de az irány ugyanaz.)
A rémkép szerkezetét itt elemeztük, egy döntő feltétel hiányzik: a katonai hódítás, de a beszivárgás általi többségbe kerülés vízióját is szét lehetne szedni. Ami a közös lényeg: a gyökeres tudatlanság. Sem Salvininek, sem Rogánnak nincs fogalma arról, hogy mi az a kalifátus, afféle helyi teokratikus államnak képzelik, holott kalifátus definíció szerint csak egy van, illetve régóta nincs, nem is lehet.
Ajánlom a kiváló turkológus, Dobrovits Mihály elemzését a pánik legsötétebb napjaiból (nagyjából akkor jelent meg, amikor Rogán ezt az okosságot mondta): „semmiféle jogalapja nem lehet azon érveléseknek, melyek az »Iszlám Államot« elismerhető jogalanyként, netán egy hagyományos közel-keleti államrend újkori folytatásaként kívánják beállítani”.
Pillanatnyilag ez az állás: „Európa védelmében” óhajtanak paktumot kötni Európa és a történelem ügyeiben tudatlan politikai csodadoktorok. Lapogatják egymás vállát, helikopterről meg a szögesdrót mellől lesik, hogy jön-e az ellenség. (Akkor éppen nem jön, csak megbízhatóan éhezik, attól lesz veszélytelen.) Jó lesz nekünk.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.
