Csodával határos módon kilenc napot túlélt halott szülei mellett a lakásukba zárt kislány

A rendőrök azt követően törték be a kijevi lakás ajtaját, hogy a szomszédok bejelentették, iszonyatos bűz szűrődik ki odabentről. Bent megtalálták a kislányt - írja a Mirror nyomán a 24.hu.

Csodával határos módon kilenc napot túlélt halott szülei mellett a lakásukba zárt kislány
Fotó: Mirror

Mindez május 11-én történt, miközben a szülőket utoljára május 2-án látták élve. Aznap hangosan veszekedtek, majd minden elcsendesült. Örökre.

Amikor a rendőrök betörtek a lakásba, már csak 27 éves anya és a 34 éves apa holttestét találták meg. Külsérelmi nyomok nélkül, ám a lakás viszont tele volt használt fecskendőkkel, így feltételezhetően kábítószert fogyasztottak a szülők.

Nem tudni, egy időben haltak-e meg, még csak azt sem, hogy hogyan, így egyelőre nem jelenthető ki, hogy esetleg drogtúladagolás végzett velük.

A kétéves kislány a csodával határos módon túlélte az esetet. Bár meglehetősen rossz állapotban volt, amikor kórházba szállították, a Mirror információi szerint nem volt közvetlen életveszélyben. Elképzelhető, hogy valamilyen élelmiszerhez és vízhez hozzáférhetett.

Ismert az is, hogy az anya egyik barátnője már három nappal a megtalálásuk előtt arról posztolt az interneten, hogy aggódik a családért, mert napok óta nem hallott felőlük. Ettől függetlenül még három napnak kellett eltelnie, mire történt valami.

(Mirror/24.hu)