Csökkent a munkanélküliek száma Nyitra megyében

Február végén 3,14 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya Nyitra megyében. A legalacsonyabb a Nyitrai járásban, 2,4 százalék, a legmagasabb a Komáromi járásban, 4,56 százalék.

Csökkent a munkanélküliek száma Nyitra megyében
-illusztráció- (Fotó: TASR)

„A megye néhány déli járásában még vannak gondok, az északi járásokban azonban optimális a helyzet. Nullára nem tudjuk csökkenteni az állástalanok számát, ez utópia. Az elért mutatókon már nem sokat lehet javítani”

– nyilatkozta Milan Belica megyeelnök.

Az ezredforduló körül Kassa után Nyitra megyében volt a második legrosszabb helyzet az állástalanok számát tekintve.

„Ma óriási pozitív változást látunk, köszönhetően a kormány intézkedéseinek. Nehéz kezelni a munkanélküliséget, idevonzani a külföldi befektetőket. Nyitra megyében ez nagyon pozitív eredményeket hozott”

- tette hozzá Belica.

Belica ezzel kapcsolatban elismerte, hogy ma már egészen más problémákkal néznek szembe, mint akár pár éve. „Míg korábban bármi áron arra törekedtünk, hogy idevonzzuk a beruházókat, ma már a munkaerőhiány okoz gondot a cégeknek.” – mondta Belica.

Szavai szerint ma már teljesen más a helyzet, mint néhány éve.

„Szemben azokkal az időkkel, amikor minden áron befektetőket akartunk idecsalogatni, ma már azt látjuk, hogy a munkaadók munkaerőhiánnyal küszködnek. Ennek két pozitívuma is van, javul a lakosság szociális helyzete, emellett a munkáltatók kénytelenek magasabb bérekkel magukhoz vonzani az alkalmazottakat, ami a gazdasági növekedést is elősegíti”

- vélekedett a megyeelnök.

A Jaguar nyitrai beruházása előtt még 12 százalékos volt az állástalanok aránya a megyében. Belica szerint a csökkenéshez nemcsak az autógyár, hanem annak beszállítói, valamint az ipari parkban működő többi cég is hozzájárult.

TASR